Citromos pulykamell salátával

Hozzávalók:
2 db kisebb pulykamellfilé
bors

4 db kétszersült
8 dkg citromlekvár
1 db újhagyma
25 dkg koktélparadicsom
1 db fejes saláta
2 db citrom
5-6 ek olaj
20 dkg zöldborsó
4-5 evőkanál sovány tej
1 ek fehérborecet
150 g joghurt

Elkészítés:
A joghurtot összekeverjük az ecettel meg a tejjel, és sóval, borssal ízesítjük. A borsót kevés forrásban lévő, sós vízben 5 percig főzzük. A húsokat bedörzsöljük sóval, borssal, majd a serpenyőben felhevített olajon mindkét oldalukat megpirítjuk, és kb. 8 perc alatt készre sütjük. Közben egyszer megfordítjuk. Az egyik citrom héját vékony csíkokban lehúzzuk, majd a levét kifacsarjuk. A másik citromot felkarikázzuk. A salátát leveleire szedjük, csíkokra metéljük. A paradicsomokat félbevágjuk, az újhagymát zöldjével együtt felkarikázzuk, és a salátával meg a borsóval együtt a joghurtos mártásba vegyítjük. Sózzuk, borsozzuk. A lekvárt a húsokra kenjük, majd beletesszük a citromkarikákat meg a héjat, és további kb. 3 percig sütjük. Sóval, borssal és 2-3 ek citromlével ízesítjük. Tányérra teszük a kétszersültet, a salátakeveréket és a sült husikat.

A receptet beküldte: cirmesitompika