Cseh pörkölt (Cesky Gulas)

Hozzávalók:

  • 1 kg marhalábszár
  • 5 fej közepes vöröshagyma (+ 1 fej díszítéshez)
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál őrölt pirospaprika
  • 1 l hideg víz (+ pótláshoz)
  • 3-4 evőkanál őrölt kömény
  • 6-8 teáskanál őrölt bors
  • pár szem egész feketebors
  • 4 egész babérlevél
  • 1 csipet morzsolt koriander
  • 1/4 teáskanál szerecsendió (őrölt)
  • 1 teáskanál őrölt babérlevél
  • 1,5 evőkanál Piros Arany (csemege)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 1/4 teáskanál majoránna
  • + knédli a tálaláshoz (kapható készen, de egyszerűen el is készíthető)

Elkészítés:

A kockákra vágott vöröshagymát az olajon pirítsuk üvegesre, majd adjuk hozzá a 2 centis kockákra vágott marhahúst. Pirítsuk közepes lángon, ameddig a hús levet enged, majd szórjuk rá a pirospaprikát. Úgy 10-15 másodpercig kavargassuk, majd öntsük fel a vízzel. Vigyázzunk, hogy ne várjunk túl sokat a felöntés előtt, mert ha odakap a paprika, az keserűvé teheti az ételt! Kavarjuk össze, majd adjuk hozzá az őrölt köményt és az őrölt borsot. Ízlés szerint használhatunk kevesebbet, mert ennyi borssal bizony kicsit csípős lesz, de éppen ez a jó benne. Keverjük el, majd fedő alatt főzzük úgy negyed órát. Nagyon fontos, hogy a főzés alatt végig figyeljünk a víz pótlására. Kis adagokban (~1 dl) adjuk hozzá, és figyeljünk, hogy ne híguljon fel túlságosan. A cél egy kicsit folyós, de azért sűrű állapot elérése, amibe aztán jó lesz mártogatni a knédlit.

Ezután tegyük bele a babérleveleket, az egész borsot és a kézzel morzsolt koriandert, és alaposan keverjük össze. Főzzük további 10 percet, majd mehet bele az őrölt babér és a szerecsendió. Ezután adjunk hozzá még 1,5 evőkanál csemege Piros Aranyat, és 1 gerezd fokhagymát.

Főzzük így még 1 órát, majd öntsünk bele kb. fél dl száraz vörösbort. Tegyük vissza a fedőt, majd néha kavargatva, a vizet időnként pótolva főzzük addig, amíg a hús megpuhul. Ha kész, adjunk hozzá még egy kevés majoránnát. Keverjük meg, és máris tálalható.

Tálaláshoz a felszeletelt knédlit rakjuk körbe a tányéron, majd szedjük a közepére a pörköltet, jó sok szafttal. A tetejére karikázzunk nyers vöröshagymát. Prágában 1 kanál tartármártást is tesznek rá, amivel még finomabb lesz!

Jó étvágyat hozzá, és ha Prágában járnak mindenképpen nézzenek be a Náprstková 7. szám alá…

Megjegyzés:

Öt évvel ezelőtt egy prágai kiránduláson ettem életem eddigi legjobb pörköltjét, egy kis eldugott étteremben, a Károly-híd közelében. Annyira megmaradt bennem az íze, hogy elhatároztam, ha ismét Prágában járok, felkeresem a helyet ezért a különlegességért. Idén végre eljött ez a pillanat. A barátnőmmel Prágában töltöttünk egy hétvégét, és természetesen felkerestük a helyet. Négyszer három nap alatt… Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

Ez a recept megpróbál valami hasonlóan jót elkészíteni, mint az az ottani pörkölt, vagy ahogyan ők nevezik: cesky gulas. Természetesen nem tud olyan lenni, mint egy több évtizedes cseh családi recept, de ízében és illatában igyekszik prágai nagytestvérét idézni…

A receptet és a fotót Mravikt küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák