Csirkecsíkok aszalt barackos szósszal

Hozzávalók:
1 csirkemellfilé,
15 dkg aszalt sárgabarack,
fél fej vöröshagyma, felaprítva,
2 gerezd fokhagyma,
2 centis gyömbérdarab, megtisztítva,
fél chilipaprika,
5 cl barackpálinka,
1 kávéskanál oregánó,
olívaolaj,
só és frissen őrölt bors.

Elkészítés:
A sárgabarackot nagyobb darabokra vágjuk, egy tálkába tesszük és felöntjük annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. Majd félretesszük pár percre, hogy a barackdarabok felpuhuljanak. Közben haladunk tovább az előkészületekkel: a csirkemellet megmossuk, ujjnyi csíkokra vágjuk. A gyömbért és a fokhagymát lereszeljük, a chilipaprikát kimagozzuk és vékony karikákra vágjuk.

Ha mindennel megvagyunk, egy közepes méretű serpenyőben megpirítjuk a megsózott-megborsozott csirkecsíkokat, és ha már mindegyik falat szép aranybarna, szűrőkanállal kiemeljük a serpenyőből és félretesszük.

A serpenyőben maradt zsiradékot kiegészítjük 2 evőkanálnyira, majd megfonnyasztjuk rajta a hagymákat.

Ezután a tűzről lehúzva felöntjük a pálinkával, teljsen elforraljuk, majd beleöntjük a sárgabarackot levével együtt, hozzászórjuk a chili-karikákat, végül belekanalazzuk a reszelt gyömbért és a szárított oregánót is.

Egy-két perc alatt összeforraljuk az egészet, majd botmixerrel -vagy turmixgépben- pépesítjük. (Ha kell, adunk hozzá vizet, hogy a mártás kellő sűrűségű legyen.)

Végül a szószt és a húst a serpenyőben összemelegítjük és párolt rizzsel tálaljuk.

A receptet beküldte: tinendo

Hasonló kategóriák