Csülökpörkölt sörrel

Hozzávalók:

  • 1 hátsó csülök kicsontozva (1-1,5 kg)
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 db erőspaprika (pici piros)
  • őrölt bors
  • őrölt kömény
  • 5 dl sör
  • 2-3 evőkanál zsír vagy olaj
  • pirospaprika (csemege, csipős)
  • paprikakrém

Elkészítés:

A kicsontozott csülköt kb. 3-4 centis kockákra vágjuk, majd alaposan megmossuk. Az apróra vágott hagymát elkezdjük pirítani a zsiradékon, amikor kezd üvegesedni, a tüzet takarékra véve hozzátesszük a zúzott fokhagymát, 2 csipet sót, őrölt borsot, őrölt köményt, 2-3 teáskanál őrölt csemegepaprikát. Gondosan elkeverjük, majd rögtön beletesszük a felkockázott csülköt. Sűrű kevergetés mellett fehéredésig pároljuk, majd felöntjük annyi sörrel, hogy szinte ellepje a húst. Ekkor fedő alatt bátran főzhetjük, ízesítjük sóval, borssal, köménnyel. A hús amúgy is ereszt még levet, de ha kevés a folyadék, sörrel pótolhatjuk még. Kb. 1-1,5 óra alatt készre főzzük. Savanyúsággal és friss ropogós kenyérrel isteni.

Megjegyzés:

Ha valaki nem elég tapasztalt, érdemes a paprikát a már felöntött húshoz tenni, mivel könnyen keserű lesz. Amikor a sört a paprikás-hagymás húshoz öntöd, habzani fog, ne ijedj meg, ez hamar elmúlik. Természetesen vízzel is készíthető.

A receptet Szarvas küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák