Marhahúsleves – Mirza módra

…Hozzávalók: 1 nagyobb marhacsont 1 jókora, levesbe való marhahús 4 db csirkemáj 1 csomag leveszöldség erőleveskocka Elkészítés: 1.) A húsokat megmossuk, feltesszük főzni, forrás után leöntjük a levét. 2.)…

Töltike szőlőlevélben másképp

…nagyon szeretjük, ezért nagyobb mennyiséget csinálok belőle és akár csak megtöltve, akár megfőzve, lefagyasztva sokáig eláll, és később is meg lehet főzni. Természetesen arányosan kisebb mennyiségekből is lehet csinálni, de…

Hagymakrém leves

…Hozzávalók: 2 db nagy vöröshagyma,személyenként, kb: 3 evőkanál vegeta, ízlés szerint só, főzőtejszín Elkészítés: Apróra vágjuk a vöröshagymákat, feltesszük főzni kevés vízzel.Ha puhára főt,turmixoljuk, majd annyi vizzel öntjük fel,…

Gombás-csirkés penne

…mustár liszt majoranna só bors Elkészítés: 1. A gombát és a hagymát megtisztíjuk, felszeleteljük – nem túl apróra. A csirkemellet kis kockákra vágjuk. Közben a tésztát is lehet főzni –…

Paradicsomos-húsos lasagne házi tésztából

…fehérre pirítjuk. Ez körülbelül 20-30 percet vesz igénybe. Nem érdemes nagy lángon főzni, mert ezalatt az idő alatt párhuzamosan ki lehet főzni a tésztát. A szósz főzése során a darált…

Portugál halas egytálétel

…és megpirítjuk kevés olívaolajon. Ebbe rakjuk a szintén megpucolt és felkockázott krumplit, fedésig töltjük vízzel, sózzuk, majd főzni kezdjük. A halat feldaraboljuk apró darabokra, és a csicseriborsóval együtt a félig…

Kacsavacsora

…kezdetben fedő alatt – ropogósra sütöm. Köretként hasábburgonyával vagy burgonyapürével tálalom. Megjegyzés: Én akkor szoktam ilyet főzni, ha valami különlegeset szeretnék hétköznap főzni. Ha előző nap előkészítettük, akkor hamar kész…

Ragus hús

…liszttel összekevert tejszínnel behabarom. Én tésztát szoktam hozzá főzni. Megjegyzés: A főzési idő nyilván függ a hústól is. Én csirkemellből vagy karajból szoktam főzni. A receptet Moncsi küldte. Köszönjük!…

A vadhúsételekről általában

főzni. Igaz, hogy így párolog a főzőlé, és a hús is nehezebben puhul meg, mégis ez a módszer ajánlatos, mert a vadhús illó anyagaiból csak az étel aromájának, illetve zamatának…

Epres túrópiskóta

…25 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor 1 csomag főzni való vanília ízű pudingpor 1 csomag = 4 dkg 4 dl tej 20 dkg Rama Sütőmargarin A tésztához 50 dkg…