Juhtúróval töltött, göngyölt sertéskaraj

Hozzávalók:
kb. 20 dkg juhtúró
1 közepes fej lilahagyma
6 szelet sertéskaraj
6 szép kelkáposztalevél
1 nagy pohár tejföl
őröltbors
olivaolaj, margarin

Elkészítés:
A sertéskarajt finoman kiklopfolom, de nem túl vékonyra, és megszórom őröltborssal.
A lilahagymát megpucolom, és mintha dinsztelni akarnám, felkockázom. A lilahagymát összekeverem a juhtúróval.
Fogok 1 levél, megmosott kelkáposztalevelet, és hosszában ráteszek 1 szelet karajt, úgy, hogy a levél torzsa részéhez kerüljön a hússzelet egyik vége. Ide kanállal rákupacolok 1 adag hagymás juhtúrót, majd az egyik hosszanti oldalán behajtom a levelet, rá a hús kb. felére (nem baj, ha a hússal együtt), és a torzsa részétől kezdve szépen felgöngyölöm. A másik felén, amit nem hajtottam be, begyűrkélem a káposztát. Így nem csúszik szét. Az így göngyölt husikat szépen belsorakoztatom tepsiben, kevés olivaolajat és margarint teszek alá. Majd alufóliával befedem, és kb. 1/2 órára, 180 fokon beteszem a sütőbe.
Ha letelt a 1/2 óra, leveszem a fóliát, jó vastagon meglocsolom tejföllel, és készre sütöm.

Tanácsok:
Sót direkt nem írtam a hozzávalókhoz, mert a juhtúró kellőképpen savasítja a husit. Max. a tejfölbe lehet rakni 1 keveset. (nekem, amikor először csináltam ilyet, sikerült úgy elsózni, mint a bűn, mert nem tudtam, hogy a juhtúró ennyire képes savasítani az ételt)Tehát, csak csínján a sóval! :)
Amúgy nálam, az ilyen göngyölt husinak a körete az mindenképp krumplipüré!
Remélem tetszik :)
Jó étvágyat!

Elkészítési idő: 45 perc

A receptet beküldte: bubó bubó