Klasszikus barnamártás

Hozzávalók:

  • 60 dkg kisebb darabokra vágott borjúcsont
  • 1 sárgarépa
  • 1 petrezselyemgyökér
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 zellergumó (kisebb)
  • 5 dkg paradicsompüré
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál cukor
  • őrölt feketebors
  • kristálycukor
  • kakukkfű
  • olaj

Elkészítés:

Először is vegyünk egy nagy lélegzetet, majd töltsünk valami innivalót. Ha ezzel megvagyunk, akkor vegyük elő legszebb levesesfazekunkat, öntsünk bele kevés olajat, hevítsük fel, majd tegyük bele a felaprózott csontot, és pirítsuk meg. Szeleteljük bele a répát, a gyökeret, a hagymát és a zellert. Hintsük rá a cukrot, pirítsuk tovább, amíg szép karamellszínű lesz. Akkor adjuk hozzá a paradicsompürét, pirítsuk tovább, de vigyázzunk, nehogy megégjen. Öntsük nyakon 2 liter vízzel, a zúzott fokhagymával, sóval, borssal és a kakukkfűvel ízesítsük. Forraljuk fel nagy lángon, majd fedő alatt, legalább 3 óráig főzzük.

Addig igyunk még valamit. Ha minden jól ment, körülbelül 8 dl levünk maradt. Elővesszük kedvenc kicsi teflonserpenyőnket, benne a lisztet szárazon barnára pirítjuk, majd a lébe szűrjük. Kevergetve mártás sűrűségűre forraljuk. Átszűrjük, és forrón tálaljuk.

Megjegyzés:

A receptet Dzsafi küldte. Köszönjük!

Hasonló receptek:

  1. Limoncello ( klasszikus )Hozzávalók: Hozzávalók (9 dl-hez): 500 ml 70%-os alkohol (Bármelyik gyógyszertárban megvásárolható.) 4 db nagy citrom 200 g cukor 400 ml víz Elkészítés: A citromokat jó alaposan mossuk meg forró víz...
  2. Paszternákos, rozmaringos oliva leves fetávalHozzávalók: 80 ml extra szűz olivaolaj 1 póréhagyma vékony karikára vágva 400 g paszternák 1 cm kockára vágva 4 gerezd tisztított fokhagyma 2 ek friss rozmaring levél 800 ml zöldség...
  3. Snidlinges fokhagymakrémlevesHozzávalók: 4 dkg vaj 2 evőkanál liszt 1 fej fokhagyma 1 csokor snidling 3 dl zöldségleves 1,5 dl tejszín 2 zsemle fél dl olívaolaj őrölt bors só Elkészítés: Az olvasztott...
  4. Spanyol mártás (Barnamártás)Hozzávalók: 7 dkg füstölt szalonna 3 dkg zsír 5 dkg cukor 30 dkg leveszöldség 1 kis fej vöröshagyma 15 dkg paradicsompüré 10 dkg liszt 2 dl vörösbor 2 babérlevél 1...
  5. Pincebuli-kolbászHozzávalók: 1 szál kolbász (ízlés szerint lehet csípős) 4 nagy fej vöröshagyma 1 liter paradicsomlé Elkészítés: A kolbászt karikára vágjuk, majd fedő alatt addig melegítjük, míg némi zsiradék kisül belőle....