Körtés túrótorta

Hozzávalók:

  • 16 szelethez:
  • 20 dkg édes kétszersült
  • 8 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 40 dkg túró
  • 25 dkg mascarpone típusú sajt
  • 1 csomag (10 g) zselatin
  • 1 citrom
  • 50 dkg (4 db) kemény húsú körte
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1,5 dl száraz fehérbor
  • 2 dl tejszín

Elkészítés:

Kibélelünk sütőpapírral egy kb. 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát (az alját és az oldalát is). A kétszersültet konyharuhába csavarjuk, és húsverővel összetörjük.

Felforrósítjuk a vajat, hozzáadunk 10 dkg cukrot, és felolvasztjuk. Amikor elkezd karamellizálódni, belekeverjük a kétszersült morzsát, és a tortaformába nyomkodjuk. Gyorsan dolgozzunk, mert a massza hamar megkeményedik. Félretesszük. A túrót villával összetörjük, és belekeverjük a mascarpone sajtot, a maradék cukrot. A zselatint a csomagon olvasható utasítás szerint beáztatjuk 4 evőkanál vízbe, és 10 percig állni hagyjuk. A citromot alaposan megmossuk, héját lereszeljük, levét kinyomjuk. A citromlevet a zselatinhoz öntjük, felforraljuk, majd kissé kihűtjük. A citromhéjjal együtt a túróhoz keverjük. Hidegre tesszük. Közben meghámozzuk a körtét, négybe vágjuk, magházát kiemeljük. A vaníliás cukorral és a borral kis lábosban, lefedve kb. 5 percig főzzük. Hűlni hagyjuk. Amikor a túrós massza elkezd kocsonyásodni, kemény habbá verjük a tejszínhabot, és a túrós masszához keverjük. Az egészet a tortalapra simítjuk. A körtedarabokat a tortaszeletek helyét kijelölve a tortára fektetjük, és kissé belenyomkodjuk a masszába. A tortát kb. 3-4 órára a hűtőbe tesszük. Tálaláskor kivesszük a formából, tálra emeljük, és szeletelve kínáljuk.

Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 5 óra múlva
1 szelet: 302 kcal

Hasonló kategóriák