Libasült zöldfűszerekkel

Hozzávalók:

  • kb. 1,5 kg liba- vagy kacsahús (comb, mell vagy az egész állat)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 1 alma
  • néhány levél zsálya
  • 1 kisebb rozmaring ágacska
  • 2-3 szál kakukkfű
  • majoranna
  • bors

Elkészítés:

A húst alaposan átnézem, az esetleg benne található tokokat, tollmaradványokat kihúzkodom. Bedörzsölöm sóval, borssal és majorannával. Egy megfelelő méretű lefedhető tepsibe (ha van, legjobb az öntöttvas edény) helyezem bőrrel lefelé a darabokat, tűzhelyre teszem. Erős lángon addig sütöm, míg zsírját engedni kezdi és kicsit megpirul minden oldala. Közben persze forgatom. Ezután aláöntök kb. 2 dl vizet, mellé teszem a félbevágott hagymát és almát, beledobálom a fokhagymát, és ráhelyezem a fűszernövényeket. 200 fokra előmelegített sütőbe teszem, kb. 1,5-2 óra múlva kész is. Közben persze azért időnként rénézek, megforgatom.

Megjegyzés:

Ha mellet sütünk, a bőrét kockázzuk be. Ha már omlósan puha a hús, de még nem találjuk elég pirosnak a bőrét, szedjük át egy serpenyőbe, kanalzzunk rá a zsírjából, és pár perc alatt süssük szép pirosra. Márton-napra készítettem a családomnak, nagyon ízlett mindenkinek. A liba sülése közben héjas burgonyát tettem a sütőbe, az volt a gyorsan elkészülő körete. Természetesen készült hozzá párolt káposzta is. Nagyon jó étvágyat hozzá!

A receptet Liszizsuzsika küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák