Libatöpörtyűs bucik

Hozzávalók:
Hozzávaló:

25 dkg finomliszt
1 kávéskanál sütőpor
Fél kávéskanál szódabikarbóna
só és frissen őrölt bors
15 dkg libatöpörtyű
1 tojás
3 evőkanál natúr joghurt
2 duci gerezd fokhagyma
A nyújtáshoz:
kevés finomliszt

A kenéshez:
1-2 kávéskanál köménymag és 1 tojás, villával felverve

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 220 fokra (gázsütőn 7-es fokozat), és sütőpapírt terítünk egy 30×40 cm-es tepsibe.

A liszthez hozzáadjuk a sütőport, a szódabikarbónát, viszonylag sok sót és frissen őrölt borsot, majd a kifejezetten hideg, addig hűtőben tartott libatöpörtyűt finomra daráljuk, és ezt is hozzákeverjük. Ezután kézi habverővel összevegyítjük a tojásokat és a joghurtot, majd megpucoljuk a fokhagymát, és finomra reszelve belekeverjük a joghurtba.

A fokhagymás-tojásos joghurtot hozzáöntjük a lisztes-töpörtyűs keverékhez, és kezünkkel az egészet hamar összedolgozzuk. Rugalmas tésztát kapunk, amelyet utána már nem fogdossuk tovább, mert sütés közben a bucik emiatt laposak maradhatnak. Viszont érdemes megkóstolni a tésztát, elég sós-e, elég borsos-e.

A gyúródeszkát vékonyan meglisztezzük, majd a tésztát lisztezett nyújtófával 2-3 cm vastagra kinyújtjuk, és lisztbe mártott, 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval sorra kiszaggatjuk a bucikat. A „vágási hulladékot” aztán összegyúrjuk, kinyújtjuk, és további bucikat szúrunk ki belőle.

A bucikat letesszük egymástól 3 cm-re a tepsire, majd vékonyan megkenjük a tetejüket enyhén felvert tojással, és meghintjük őket kevés köménymaggal.
Ezután a bucikat 10-12 perc alatt megsütjük, és még melegen tálaljuk.

A receptet beküldte: Gvivike