Mediterán lazacfilé

Hozzávalók:
80 dkg friss lazac filé (1 nagy, vagy 2 kisebb darab)
olíva olaj
1 citrom leve
4 gerezd fokhagyma
kakukkfű
rozmaring
2 dl. főzőtejszín

Elkészítés:
Egy nappal korábban, mielőtt szeretnénk elkészíteni a halat bepácoljuk a következő módon:
A halat megmossuk, négy szeletre vágjuk, szeletenként egy-egy szétnyomott fokhagyma gerezddel bedörzsöljük. Egy megfelelő méretű lapos tálba fektetjük a hal szeleteket. Enyhén sózzuk, bőven megszórjuk friss, apróra vágott, vagy szárított kakukkfűvel és rozmaringgal. Ráfacsarjuk a citrom levét és felöntjük annyi olíva olajjal, hogy mindenütt befedje. Lefedjük, és 24 órára hűtőbe tesszük. Másnap az elkészítés már gyors:
Felhevítünk egy teflon serpenyőt és a halszeleteket a pácból kiemelve megsütjük, úgy, hogy előbb a bőrével lefele fektetjük a serpenyőbe. Nem túl magas lángon mire mindkét oldala megpirul, már kész is. A páclét egy lábasba tesszük, felmelegítjük, és a főzőtejszínnel besűrítjük. Erősen forralni nem szabad. Tálaláskor külön kis szószos tálba tesszük a mártást, hogy ki-ki kedve szerint tegyen a halra.

A receptet beküldte: Rekus