Meggyes-diós rétes

Hozzávalók:

  • 12 réteslap
  • 4-5 evőkanál olaj
  • 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
  • A töltelékhez:
  • 1 kg meggy
  • 10 dkg darált dió
  • 10 dkg darált háztartási keksz
  • 5 evőkanál cukor
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj
  • A szóráshoz:
  • porcukor

Elkészítés:

A kimagozott meggyet jól lecsöpögtettem, majd összekevertem a dióval, a cukorral, a kekszmorzsával és a fahéjjal. Egy tiszta konyharuhát megnedvesítettem, és a munkafelületre terítettem. Egy réteslapot ráfektettem (a többi lapot ez idő alatt szintén nedves konyharuhára fektettem, és felhasználásig ott tartottam), kevés olajjal megkentem, zsemlemorzsával megszórtam. Még három réteslapot rétegeztem rá úgy, hogy közüket szintén megkentem olajjal, és megszórtam zsemlemorzsával. A felső lap felém eső oldalára egy csíkban valamivel több morzsát szórtam, erre került a töltelék. Miután ráhalmoztam a tölteléket, a konyharuha segítségével föltekertem (előtte a réteslap mindkét oldalából egy kicsit a közepe felé felhajtottam, hogy sülés közben ne nyíljon szét). Kiolajozott tepsibe fektettem, és a tetejét is vékonyan megkentem olajjal. Még két rúd rétest készítettem a fentiek szerint. 190 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütöttem.

Megjegyzés:

A receptet 7Lora7 küldte. Köszönjük!