Milánói rizottó

Hozzávalók:

  • (8 személyre):
  • 45 dkg rizs,
  • 10 dkg vaj,
  • 2 evőkanál olívaolaj,
  • lehetőség szerint 1 evőkanál marha- vagy borjúvelő,
  • 1 kávéskanál sáfrány,
  • 3 evőkanál forró víz,
  • 2 dl száraz fehérbor,
  • 1,5 liter tyúkhúsleves (3 leveskockából),
  • frissen őrölt fehér bors,
  • 5 dkg reszelt parmezán sajt

Elkészítés:

A sáfrányt tizenöt-húsz percig forró vízben áztatjuk, serpenyőben felmelegítjük az olajat és a vaj felét, s három percig pirítjuk benne a megtisztított és finomra vágott hagymát. Hozzáadjuk a velőt és a rizst, óvatosan kavargatjuk öt percig, vigyázva, hogy ne barnuljon meg. Hozzáöntjük a bort, s addig melegítjük a rizst, amíg a bor csaknem elpárolog, majd hozzáöntünk egy csésze levest, s addig főzzük, amíg a rizs fel nem szívja. Akkor folyamatosan hozzáöntjük a megmaradt levest, s kevergetjük, amíg a rizs meg nem puhul, s nem lesz „krémes”. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a megmaradt vajat és a parmezán sajtot. Ahogy elkészült, azonnal tálaljuk.