Mustáros-hagymás csirke

Hozzávalók:
4 csirkecomb,
só és frissen őrölt bors,
2 fej vöröshagyma,
2 ½ dl száraz fehér bor,
2 evőkanál dijoni mustár,
2 evőkanál olívaolaj,
1 csokor petrezselyem.

Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt 220 fokra (gázsütőn 8-as fokozat). Amíg bemelegszik, előkészülünk. A csirkecombokat megsózzuk, megborsozzuk, a vöröshagymát megpucoljuk és vékonyan felkarikázzuk, végül kézi habverővel simára keverjük a bort a mustárral. Rendben, nekiláthatunk a főzésnek.

Kiválasztunk egy olyan serpenyőt, amelyben elférnek majd egymás mellett a combok, és a sütőben is használható, azaz a nyele nincs műanyagból. Ha mégis abból van, tekerjük a nyelet több rétegnyi alufóliába.
A kiválasztott serpenyőbe beleöntjük az olajat és felforrósítjuk. Ekkor, először bőrös oldalukkal lefelé, beletesszük a csirkecombokat, majd néhány perc alatt alaposan megpirítjuk mindkét oldalukat. Először kiszedjük és félretesszük a húst, a serpenyő alatt pedig takarékra állítjuk a lángot. Beledobjuk a felszeletelt hagymát, és addig kavargatjuk, amíg meg nem puhul, és a színe aranybarnára nem változik. Utána a serpenyőt levesszük a tűzről, visszatesszük bele az előpirított combokat és rájuk öntjük a mustáros bort.

Az ételt erős lángon felforraljuk, majd betesszük a sütőbe, és 45-55 perc alatt megsütjük. Félidőben a combokat megfordítjuk, hogy mindkét oldaluk szép színt kapjon.
Mire a mustáros-hagymás csirke teljesen elkészül, a hagyma szinte szétolvad a boros pecsenyelében, s így kapásból megvan a jóízű mártásunk is. Tálalás előtt meghintjük a hús apróra vágott petrezselyemmel, és vagy dordogne-i krumplis lepénnyel, vagy egy másik franciás körettel, a tejszínes-parmezános krumplival tálaljuk.

4 adag lesz belőle.

A receptet beküldte: tinendo