Olasz csicseriborsó-leves

Hozzávalók:
1 vöröshagyma,
3 gerezd fokhagyma,
3 sárgarépa,
10 dkg zeller,
15 dkg füstölt szalonna,
2-3 evőkanál olívaolaj,
Só és frissen őrölt bors,
2 evőkanál morzsolt kakukkfű,
2 kávéskanál mustár,
1 doboz 40 dkg-os hámozott paradicsom-konzerv,
30 dkg fűszeres kolbász,
2 doboz 40 dkg-os csicseriborsó-konzerv,
1 ág friss rozmaring,
0,5 dl balzsamecet.

A tálaláshoz:
1 nagy csokor petrezselyem,
12,5 dkg mascarpone,
2 dl tejszín.

Elkészítés:
Első lépésként készítek egy zöldségalapot. Ehhez nagyobb darabokra vágom a répát, a hagymát, a fokhagymát és a zellert, aztán a szalonnát is felkockázom, majd mindezt beledobálom egy késes betétű robotgépbe és összedarálom. Minél pépesebbre daráljuk a zöldségalapot, annál gyorsabban fog párolódni.

Amikor a darálással elkészültem, a zöldségpépet átkanalazom egy nagyobb fazékba, megsózom, megborsozom, majd egy egészen kevés olívaolajjal együtt 10-15 perc alatt összepárolom. Ha az alap már jól átforrósodott, alaposan megkeverem, és lefedve hagyom forrdogálni.

Ezalatt nagyobb karikákra darabolom a kolbászokat, a csicseriborsó konzerveket pedig leszűröm, lecsepegtetem, majd magam mellé készítem. Már csak egyetlen előkészítő lépés maradt hátra; elkészítem a szegény emberek borát, azaz a balzsamecetet felöntöm kb. 1,5 dl vízzel.

Haladok is tovább. A zöldségalap már jól megpárolódott, így belenyomom a mustárt, megszórom a kakukkfűvel, majd a levesalaphoz öntöm a hámozott paradicsomkonzervet is, levével együtt. A fakanál élének segítségével szétdarabolom a hámozott paradicsomszemeket kisebb darabkákká, aztán a levesbe szórom a kolbászkarikákat és a leszűrt csicseriborsó szemeket is. Az egészet aztán alaposan összeforgatom, megvárom míg a felforr a leves, ekkor hozzáöntöm a balzsamecetes vizet is, végül az egészet felöntöm kb. 1,5 liter vízzel. Letakarom a lábost és hagyom, hogy csendben felforrjon.

Amíg forrósodik, felaprítom a petrezselymet, aztán egy kisebb tálkában összekeverem a mascarponéval és a tejszínnel. Ez az ízes keverék kerül majd tálaláskor a leves alá.

Mikor a tejszínes alapom is elkészült, a levesbe dobom a rozmaring ágat, majd egy alapos keverés után ismét lefedem a lábast és magára hagyom, hogy aztán 20-25 perc múlva tálalhassam ezt a fenséges olasz csicseriborsó-levest.

A receptet beküldte: tinendo

Hasonló kategóriák