Pirított póréhagyma mustármártásban, burgonya lepénnyel

Hozzávalók:

  • 2 szál póréhagyma,
  • kevés sütőmargarin,
  • 2 dl száraz fehérbor,
  • 4 evőkanál mustár,
  • 5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt,
  • só,
  • 40 dkg burgonya,
  • 20 dkg liszt,
  • kevés olaj

Elkészítés:

A póréhagymát 8-10 cm-es részekre daraboljuk, ha nagyon vastagok hosszában kettévágjuk. Egy lábosban kevés margarint hevítünk, amiben a besózott póréhagymákat aranyszínűre pirítjuk. A hagymákat száraz fehérborral meglocsoljuk, és fedő alatt félpuhára pároljuk, majd a lábosból kivesszük. A visszamaradt zsiradékba tesszük a mustárt, melyet enyhén lepirítunk, ezután megszórjuk liszttel, majd vízzel, fehérborral felöntjük és kiforraljuk, amennyiben szükséges sóval ízesítjük. A burgonyát megtisztítjuk, megfőzzük, összetörjük, és annyi lisztet keverünk hozzá, hogy tésztává álljon össze. Kanállal lepényeket formázunk belőle, melyeket kevés forró olajban pirosra sütünk. A lepényekkel tálaljuk a póréhagymát, és melléjük öntjük a forró mustármártást.

Megjegyzés:

A hagymafélék illóolaj, víz és cukortartalmuknál fogva különböztethetőek meg egymástól. Minél kevesebb vizet és cukrot tartalmaznak, ízük annál erősebb. Betegségmegelőző és gyógyító hatásuk, már évszázadok óta ismert. A frissen összevágott hagyma vizelethajtó, vértisztító és emésztést serkentő hatású. Csökkenti a vércukorszintet, serkenti a bélműködést, féregűző, köhögés és rekedtség esetén nyálkaoldó hatású.

Hasonló receptek:

  1. Póréhagyma-krémlevesHozzávalók: 1 póréhagyma 1 teáskanál sütőmargarin 1 l víz 2 db húsleveskocka bors majoranna reszelt sajt levesgyöngy Elkészítés: A margarint megolvasztjuk, hozzáadjuk a felkarikázott póréhagymát. Alaposan megpároljuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk...
  2. Pirított erdei gombaHozzávalók: 20-25 dkg friss erdei gomba vegyesen (amihez hozzájutunk) 1 dl olívaolaj 1 dl száraz fehérbor 1 evőkanál liszt só őrölt fehérbors kevés őrölt petrezselyemzöld Elkészítés: A gombát megtisztítjuk, felaprítjuk,...
  3. Pirított burgonyaHozzávalók: 50dkg burgonya 1 ek só liszt a panírhoz zsír a sütéshez Elkészítés: A burgonyát sós vízben hajában puhára főzzük. Ha meg bírjuk fogni, lehúzzuk a héját és kettévágjuk, megsózzuk,...
  4. Póréhagyma levesHozzávalók: 2 nagy póréhagyma 2 szál újhagyma 1 gerezd fokhagyma 2 l víz 1 cs petrezselyemzöld friss gyömbér reszelve (bors helyett) só bio vegeta (4 szál virsli) 1 evőkanál keményítő...
  5. Tojásos burgonyaHozzávalók: fejenként: 15 dkg burgonya 2 db tojás só, bors, olaj Elkészítés: A burgonyát apró kockákra vágjuk, egy nagy serpenyőben, forró olajban aranyszínűre sütjük. Fedő alatt takarék lángon pároljuk, hogy...