Rakott csirke juhtúróval

Hozzávalók:

  • 50 dkg csuszatészta
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 25 dkg juhtúró (tehéntúróval is helyettesíthető)
  • 1 tojássárgája
  • 4 dl tejföl
  • 1 egész csirke vagy 5-6 csirkecomb
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • mustár
  • olaj
  • frissen őrölt bors
  • rozmaring

Elkészítés:

1. A tésztát kifőzzük, 2 evőkanál olajban megforgatjuk, félretesszük.

2. A füstölt szalonna felét apró kockákra vágjuk, összekeverjük a túróval, a tejföllel, a tojássárgával és a fűszerekkel.

3. A csirkét megtisztítjuk (én csak felső combot használtam), szárazra töröljük.

4. Egy serpenyőben kis olajat forrósítunk, a szalonna másik felét is felkockázzuk, megpirítjuk, majd beletesszük a csirkehúst, hirtelen kisütjük. (Kis fehérbort is önthetünk alá, és fedő alatt párolhatjuk néhány percig, így rövidebb ideig kell majd sütőben sütni.)

5. Egy tűzálló tál aljára rétegezzük a szalonnát, majd beterítjük egy réteg tésztával.

6. Erre kerül a csirke, amit előzőleg megsóztunk, megborsoztunk, kis mustárral megkentünk.

7. Leöntjük a túrós tejföllel.

8. A rétegezést addig folytatjuk, míg kitart az alapanyag. A lényeg, hogy a tetejére maradjon a tejfölös túróból.

9. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.

10. Tálaláskor a tetejét kockára vágott kaliforniai paprikával díszíthetjük.

Megjegyzés:

A receptet Éden_ küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák