Rakott kelkáposzta másképpen

Hozzávalók:
1 fej kelkáposzta (1-2 kg)
2 fej vöröshagyma (közepes)
1/2 l rizs
olaj izlés szerint
1 l víz
3 doboz tejfel
10 db tojás
1-2 szem paradicsom
só, ételízesítő izlés szerint

Elkészítés:
A kelkáposztát leveleire szedjük, jól megmossuk sós, vagy ételízesítős vízben félpuhára fözzük, a tojást hideg vízben feltesszük főzni 10 percig főzzük, gyorsan hűtjük. Közben kevés olajon az apróra vágott hagymát üvegesre piritjuk, rádobjuk a rizst és az 1 l vizzel felöntve megfözzük.
Amikor a hozzávalók készen vannak egy megfelelő méretű jénai, vagy teflon lábasba rétegezve az alábbi módon bepakoljuk.
aljára kelkáposztalevél, 1 sor rizs, 1 sor főt tojás szeletelve, 1 sor paradicsom (4-5 karika) majd kicsit meglocsoljuk tejfellel,kelkáposzta levél ismét és a többi mint fent, addig folytatjuk míg a hozzávaló el nem fogy a tetejét beborítjuk kelkáposzta levéllel és 1 doboz tejfelt ráteszünk szépen elsimítjuk rajta.
200 fokos sütőben addig sütjük amig a tetején lévő tejfel kissé elszineződik.
Egyéni recept és nagyon finom!

Tanácsok:
a rizs nem baj ha nem esik szét szemekre
ha nagyon vastak a kelkáposzta közepén a főér vágjuk ki
lerakás közben már nem kell sózni, hiszen minden hozzávalót sós, vagy ételízesítős vízben főztük
ne piritsuk meg a tejfelt rossz ízű lesz

Elkészítési idő: 120 perc
Zsírtartalom: – gramm

A receptet beküldte: Piroska Pintyőke