Rumpsteak észak-olasz módra

Hozzávalók:

  • személyenként 20 dkg marha hátszín
  • szeletenként egy szelet bacon
  • mustár
  • 1 evőkanál egész feketebors
  • 1 csapott mokkáskanál curry
  • 2 dl száraz fehérbor
  • 2 dl tejszín (nagy zsírtartalmú)
  • 2 dl olaj
  • 5 gerezd fokhagyma

Elkészítés:

A húst megtisztítjuk és úgy szeleteljük fel (merőlegesen a szálirányban), hogy két ujjnyi vastag, tenyérnyi méretű (kb. 20 dkg-os szeletek kapjunk). Ezek után a kés lapjával megütögetjük a hússzeleteket (nem klopfoljuk, csak lazítjuk!). Az egész borsot megtörjük és vele meg mustárral bedörzsöljük a húst, és olajos-fokhagymás páccal három napra a hűtőbe tesszük. A pácolás nélkül ne is próbálkozzunk megcsinálni ezt az ételt, a hirtelen sült marhahúsnak kell a pácolás, hogy a hús felpuhuljon.
A három nap elteltével – sütés előt t- letöröljük a mustáros-olajos pácot a hússzeletekről. Mindegyikre tekerünk egy szalonnát. Egy nagy serpenyőben kis olajat hevítünk. Várjuk meg, míg nagyon forró lesz az olaj. Tegyük bele szeletenként a húst, és hirtelen süssük ki (nem sütjük át a húst, hanem nagy lángon *kérget sütünk rá*). A kész szelet húsokat tegyük meleg helyre félre, hogy ne hűljönk ki. A serpenyőbe öntsünk fehérbort, tegyünk bele kis fokhagymát, borsot, kevés curry-t, és ha ezek összeforrtak, engedjük fel tejszínnel. Ha ez is összeforrott, akkor tálalhatjuk Rumpsteakünket ezzel a mártással.

Megjegyzés:

Az olasz konyha sajnos sokak szemében kimerül a pizzában, esetleg a tésztafélékben. Pedig az olasz konyha kíváló húsokat ismer. Az itt ismertetett Rumpsteak-et egy milánói étteremben ettem, és mondhatom, a legjobb dolog, ami egy marhahátszínnel történhet :).
Ahhoz, hogy otthon is tökéletesen sikerüljön, figyelni kell az alapanyagokra. A húst vegyük olyan hentestől, akiben megbízunk. Fontos, hogy ne legyen öreg a hús, és szemre is tetszetős legyen (megéri az utánajárást). A hús megfelelő előkészítése nagyon fontos (lehet a pácba worchester szószt is tenni). Ehhez kell egy kis gyakorlat. Aki nem szereti az angolos húst, az süsse jobban át, de figyelmeztetem, hogy a hús így könnyen megkeményedhet. A sütés után én 70 fokos sütőben szoktam tartani a húst tálalásig. Az eredeti recept szerint a húshoz párolt spenótleveleket és hasábkrumplit adnak. Különlegesen finom étel a hirtelensült kedvelőinek!
u.i.: A 20 dkg hús személyenként soknak tűnhet, de az igazi Rumpsteak ekkora. Ha mégis soknak tartod, akkor ne a vastagságon, hanem a méreten csökkents!

A receptet Hisu küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák