A konyhai műveletek a vadhúsételeknél is szinte ugyanazok, mint más húsok elkészítésénél, vagyis a főzés, sütés és párolás. Mindegyik alapműveletnek megvannak a műhelytitkai.FŐZÉSA vadhúsételeket ajánlatos fedő nélkül főzni. Igaz, hogy így párolog a főzőlé, és a hús is nehezebben puhul meg, mégis ez a módszer ajánlatos, mert a vadhús illó anyagaiból csak az étel aromájának, [...]
Hozzávalók: 1 dl szójaszósz, 1 kávéskanál erőspaprika krém, 1 diónyi gyömbér, megpucolva és megreszelve, fél dl száraz Vermut, 4 szelet elősütött, natúr csirkemell érme, fél fej kelkáposzta, laskára vágva. Elkészítés: Egy közepes méretű műanyag dobozba öntjük a szójaszószt, a Vermutot, majd hozzákanalazzuk a paprika krémet és a reszelt gyömbért. Az egészet összekeverjük, majd beletsszük a [...]
Hozzávalók: 2 kg ribizli 6 dl víz cukor (1 liter léhez 80 dkg való) Elkészítés: Megmostam és villával leszemeztem 2 kg ribizlit, majd beletettem egy fazékba, és 6 dl vizet öntöttem rá. 5 percig fedő alatt főztem, majd fakanállal a gyümölcsszemeket kicsit szétnyomkodtam. Fogtam egy másik lábast, és egy szűrőt tettem rá, majd beleöntöttem a [...]
Hozzávalók: tetszőleges mennyiségű gyümölcs citromsav bodzavirág Elkészítés: A cseresznyét leszárazzuk, kimagozzuk és lábasba szórjuk. A citromsavat, a befőzőcukrot hozzáadjuk, és folyamatosan kevergetve 10-15 percen át forraljuk. A főzés utolsó percében a száráról lecsipkedett, megmosott bodzavirágokat is beletesszük, majd forrón, fertőtlenített üvegekbe merjük. Gondosan lezárjuk, és szárazgőzben hagyjuk kihűlni. A bodzavirág kitűnő aromát ad a nem [...]
Hozzávalók: 1 kg bodzabogyó, 80 dkg cukor, Elkészítés: Befõzéshez jól megérett bodzabogyót veszünk, 1 kiló bodzabogyóhoz 80 deka cukorból 3 deci szirupot készítünk. A bodzát beleöntjük, és erõs lánggal addig fõzzük, amíg sûrû folyós nem lesz. Azon forrón üvegbe töltjük, és szárazgõzben hagyjuk kihûlni. A receptet beküldte: Polli
Hozzávalók: 15 dkg rizs 7,5 dl tej 1 vaniliarúd 40 dkg ananász (darabolt, konzerv) 6 dkg cukor 3 tojás 2 dkg vaj A karamellizáláshoz 10 dkg kockacukor Elkészítés: A rizst sós vízben 2 percig főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük, lecsöpögtetjük. A tejet a hosszában kettévágott, kikapart vaníliarúddal felforraljuk. Beletesszük a rizst, lefedjük, és puhára főzzük [...]
Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt, csipetnyi só, 6 dkg vaj, 1 dl tej, 1 kávéskanál cukor, 1 dkg élesztő. A töltelékhez: 10 dkg kerek szemű rizs 7,5 dl tej, fél rúd vanília, 7,5 dkg cukor, 5 dkg vaj, 2 tojás, 3 piskótadarabka vagy puha keksz, 10 dkg mandulaforgács. A tetejére: 1 tojássárgája, 1 darabka [...]