Sertéscsülök pékné módra II.

Hozzávalók:

  • 2 db kisebb hátsó csülök
  • 1 kg aprószemű burgonya
  • 50 dkg vöröshagyma
  • bors
  • 1 fej fokhagyma
  • őrölt kömény
  • 1 kávéskanál paradicsompüré
  • olaj
  • 10 dkg liszt

Elkészítés:

A csülköket megtisztítjuk, a bőrös részt éles késsel a csont mellett kissé behasítjuk, sóval bedörzsöljük. Ezután tepsibe helyezzük, kevés olajjal meglocsoljuk, és középmeleg sütőben kérgesre sütjük.
Amikor a csülök felülete már szép pirosra sült, de a csont mellett még kemény a hús, akkor adjuk hozzá az ízadó anyagokat.

Tesszük ezt olyan módon, hogy 2 dl vízben feloldjuk a paradicsompürét, hozzáadjuk az 1 fej zúzott fokhagymát, őrölt köményt, majd ezeket jól elkeverjük.

Közben a csülök mellé helyezzük a megtisztított és háromnegyedig előfőzött burgonyát, és a csülökkel együtt tovább sütjük. A csülköket a fenti fűszeres lével és a saját kisült zsírjával gyakran locsolgatva puhára sütjük.

Közben a vöröshagymát 2-3 mm vastagságú karikára vágjuk. A hagymakarikákat szétszedjük, majd liszttel meghintve felhevített bő olajban aranysárgára sütjük.

A csülkök csontjait eltávolítjuk, a csülköket éles késsel felszeleteljük. Tálra tesszük, felhalmozzuk mellé a vele sült burgonyát. A sült hagymakarikákkal beborítjuk a csülköket és a burgonyát, végül meglocsoljuk a pecsenye levével.

Megjegyzés:

A receptet Évi48 küldte. Köszönjük!