Spanyol báránycomb

Hozzávalók:
1 nagyobb, csontos báránycomb (kb. 2 kg),
20 kis gerezd fokhagyma,
20 kis darab friss rozmaring (mindegyiken kb. 4 levél),
fél dl olívaolaj,
só és frissen őrölt bors,
2 és fél dl száraz fehérbor,
1 liter víz.

A mártáshoz:
1 narancs,
5 gerezd fokhagyma,
1 doboz 40 dkg-os hámozottparadicsom-konzerv
10 dkg mandula
4-5 szem szegfűszeg vagy 1 nagy csipet őrölt szegfűszeg,
1 dl száraz sherry (pl. Sandeman, Tio Pepe),
2 dl víz,
1 evőkanál apróra vágott, friss rozmaring,
1 evőkanál füstölt, édes, őrölt pirospaprika (pl. Mas Portell, La Chinata),
1 kávéskanál cayenne bors,
só és frissen őrölt bors.

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat). A báránycombot megmossuk, szárazra törljük, és ha nagyobb inat látunk benne, levágjuk róla.
A fokhagyma-gerezdeket megpucoljuk, majd igazságos elosztásban 20 akkora mélyedést szúrunk a báránycombba egy éles, hegyes késsel, hogy mindegyikbe beleférjen egy-egy fokhagyma-gerezd és rozmaring-darabka.
Miután a mélyedésekben elrejtettük a fokhagymát és a rozmaringot, a báránycombot megsózzuk-megborsozzuk.
Előveszünk egy akkora edényt, amelyben elfér majd a báránycomb, és nagy lángon megforrósítjuk benne az olívaolajat. Ezután néhány perc alatt átpirítjuk az olajon a báránycombot úgy, hogy minden oldala kapjon egy kis színt, majd áttesszük egy 30×40 cm-es tepsibe. (Ehhez a művelethez érdemes beáldozni egy pár sütőkesztyűt, mert a nagydarab báránycombot így legegyszerűbb forgatni, aztán mehet a kesztyű a mosógépbe.)
Összekeverjük a bort és a vizet, majd felforraljuk, és azonnal, még forrón a rozmaringos-fokhagymás báránycomb köré öntjük. A tepsit gyorsan letakarjuk alufóliával, és a húst 3 órára betesszük a sütőbe. Ennyi idő múlva lejjebb vesszük a sütő hőmérsékletét 140 fokra (gázsütőn 1-es fokozat), és a báránycombot további 4-5 órán keresztül sütjük, hogy tökéletesen megpuhuljon.
Ezután átemeljük egy vágódeszkára, alufóliát borítunk rá, és adunk neki legalább 15 percet, hogy lecsituljanak benne a finom nedvek.

A receptet beküldte: tinendo