Sült harcsa káposztával és burgonyával

Hozzávalók:

  • 60 dkg harcsafilé
  • 50 dkg savanyú káposzta
  • 1 fej vöröshagyma
  • szeletelt bacon
  • 30 dkg burgonya
  • 2 dl tejföl
  • babérlevél
  • őrölt bors
  • sertészsír

Elkészítés:

A káposztát átmossuk, lecsepegtetjük. Egy jóképű edényben zsírt forrósítunk, megfuttatjuk benne a finomra vágott hagymát. Rátesszük a káposztát, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a babérlevelet, felöntjük egy kevés vízzel, és fedő alatt puhára pároljuk.

Amíg a káposzta fődögél, burgonyánkat hajában megfőzzük, hűlni hagyjuk, meghámozzuk, szeleteljük.

Elővesszük halfilénket, és kisebb darabokra vágjuk, lesózzuk, 10 percig pihentetjük, majd forró zsiradékon, teflonserpenyőben, mindkét oldalán elősütjük. Bemelegítjük a sütőt úgy 200 fokra, hőálló tálat ragadunk (szép legyen, mivel ebben tálalunk), beletesszük az elkészült káposztát, elrendezzük rajta a burgonyát, majd a halszeleteket. Meglocsoljuk a tejföllel, rátesszük a szalonnaszeleteket, és a sütőben mintegy húsz perc leforgása alatt ropogósra sütjük.

Megjegyzés:

Azon melegében asztalra tesszük, kínáljunk hozzá friss kenyeret, valamint egy szép olaszrizlinget.

A receptet Dzsafi küldte. Köszönjük!