Tejfölös gombapaprikás

Hozzávalók:
(4 személyre):
50 dkg gomba
1 fej hagyma
néhány kanál zsiradék
pirospaprika

1 fél zöldpaprika
1 kis fej paradicsom
0,5 dl tejföl
lisz
esetleg bor
ízlés szerint jét-három szem borókabogyó
késhegynyi szerecsendió

Elkészítés:
50 dkg gombát folyóvízben mossunk meg, és vágjuk nagyobb kockákra. Egy kis fej vöröshagymát aprítsunk fel, és 0,5 dl olajon dinszteljük üvegesre. Utána tegyük hozzá a gombát, majd keverjünk bele 1 kávéskanál fűszerpaprikát. Öntsünk rá 0,5 dl vizet, adjunk hozzá 1 csapott mokkás kanál sót, és fedő alatt pároljuk, amíg a gomba megpuhul. Ha nem lenne elég puha, öntsünk alá még egy kis vizet, és főzzük tovább. Ezután szórjunk rá 1 kávéskanál lisztet, keverjük össze, majd adjunk hozzá 0,5 dl tejfölt, és ezt is jól dolgozzuk bele. végül engedjük fel 1,5 dl, illetve annyi hideg vízzel, amennyi levet akarunk a gombapaprikásnak, és állandóan kevergetve forraljuk össze. Akkor kész, amikor a zsírszemcsék eltünnek a tetejéről. Párolt rizzsel, savanyúság nélkül tálalva érvényesül leginkább az íze, de főzelékhez feltétként is igen finom. Párolt rizshez vagy nokedlihez adva kevesebb vízzel engedjük fel, mert ezek a köretek nem képesek sok levet felszívni. Főzelékhez feltétként fogyaszva 30 dkg gomba is elegendő.

Tanácsok:
Csak hűtőszekrényben tárolható. Sajnos a gombapaprikás hamar romlik. Jól bírja azonban a fagyasztást, így a mélyhűtőben huzamosabb ideig is eltartható.

A receptet beküldte: Paróczainé Knyul Tímea

Hasonló kategóriák