Túrós tiramisu torta

Hozzávalók:
6 dkg vaj
35 dkg babapiskóta
12 g színtelen zselatin
2 tojássárgája,
8 dkg cukor,
1 dl amaretto (mandulalikőr),
50 dkg mascarpone,
50 dkg félzsíros tehéntúró,
2,5 dl tejszín,
4 cl feketekávé,
4 dkg tejcsoki,
1 evőkanál kakaópor.

Elkészítés:
Lábosban a vajat megolvasztjuk, hűlni hagyjuk, majd 10 dkg finomra morzsolt babapiskótával összekeverjük.
Egy 26 cm-es, alján sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformában elosztjuk, jól lenyomkodjuk, majd kb. 30 percre hűtőbe tesszük. A zselatint hideg vízbe áztatjuk.
Forró vízfürdőben a tojássárgákat a cukorral és az amarettoval robotgéppel sűrű krémmé verjük (kb,.5 perc), majd kevergetve feloldjuk benne a zselatint.
A krémet kivesszük a vízfürdőből, és óvatosan belekeverjük az áttört túrót és a mascarponét, végül beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt. A babapiskóta felét a morzsaalapra fektetjük, és a kávé felével meglocsoljuk.
Rásimítjuk a mascarponekrém felét, a maradék babapiskótával befedjük, majd a maradék kávéval megöntözzük.
Lazán ráhalmozzuk a maradék krémet, és kb. 2 órára hűtőbe tesszük.
2 dkg csokit finomra reszelünk, a maradékból forgácsokat faragunk zöldséghámozóval.
A torta tetejét csokireszelékkel és csokiforgáccsal díszítjük, végül kakaóporral megszórjuk.
Jó étvágyat!

A receptet beküldte: badonyimariaeva