Almás-húsos káposztatál

Hozzávalók:
– 1 fej káposzta
– 4 db alma
– 10 dkg reszelt sajt
– 30 dkg darált hús
– 2 dl tejföl
– őrölt bors
– só
– vaj
– zsemlemorzsa

Elkészítés:
1. A káposztát megtisztítjuk, torzsáját kivágjuk, és sós vízben megpároljuk.
Lecsöpögtetjük, kisebb cikkekre feldaraboljuk.
Kivajazott hőálló edény aljára szépen lepakolgatjuk a felét. Ízlés szerint sózzuk (ne felejtsük el, hogy már sós vízben pároltuk, érdemes utánakóstolni!), borsot hintünk rá.

2. Közben az olajban megpirított, sóval-borssal fűszerezett darált húst is rászórjuk. Megfogjuk az almákat, kimagozzuk őket, gerezdekre szeleteljük, ezekből is elhelyezünk a darált hús rétegre.
A maradék káposztával befedjük, amelyekre kis darab vajakat is elhelyezünk.

3. A rakottast tejföllel meglocsoljuk és a reszelt sajtot is rászórjuk, egy maréknyi zsemlemorzsa elhintésével koronázzuk meg művünket.
Ennek tetejére is dobhatunk még néhány vajdarabkát.

Előmelegített sütőben körülbelül 30 percig sütjük.

Tanácsok:
Én a tejfölt is szoktam még ízesíteni egy kis majorannával, illetve főtt tojást is teszek a réteg töltelékbe.

A vajat semmiképp ne felejtsük ki belőle, mert ez ellensúlyozza az almával szemben a fűszerezett hús ízét.
Aki szereti, a húsnak előkészített forró olajba természetesen vághat hagymát is.

Laktató, kiadós fogás.

Elkészítési idő: 60 perc

A receptet beküldte: xxLady