Ananászos túrótorta

Hozzávalók:

  • A piskótához:
  • 6 tojás
  • 6 csapott evőkanál liszt
  • 6 púpos evőkanál porcukor
  • csipet só
  • A krémhez:
  • 3 dl tejszín
  • 1 konzerv ananász
  • 50 dkg túró
  • 1/2 zacskó étkezési zselatin
  • 1 pohár natúr joghurt
  • 1 habfixáló
  • porcukor
  • reszelt citromhéj

Elkészítés:

A 6 tojásból piskótát sütünk ( szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjéből kemény habot verünk egy csipet sóval, majd egyenként hozzáadjuk a sárgájákat. Ezután a porcukrot kanalanként, valamint nagyon lassan, folyamatos keverés mellett a lisztet. 190 fokon megsütjük a piskótát). Ezután a tejszínt kevés porcukorral, a habfixálóval kemény habbá verjük. A felvert habot félretesszük, és a túrót kikeverjük egy kis cukorral, a joghurttal és egy kis citromlével. Az ananász harmadát beledaraboljuk a túrós masszába. Az ananász levének felével kikeverjük a zselatint. Miután kihűlt, a zselatint hozzákeverjük a túrós krémhez, majd óvatos mozdulatokkkal a felvert tejszínhabot is a túróhoz keverjük. Miután összevegyítettük a hozzávalókat, a piskóta tetejére öntjük, és a megmaradt ananász szemekkel díszítjük. Egy éjszakára betesszük a hűtőbe, hogy a zselatin megszilárduljon.

Megjegyzés:

Szerintem nagyon finom, anyukámmal fejlesztettük ki a receptet.

A receptet Kicsi csillag küldte. Köszönjük!