Bográcsgulyás sertéshúsból

Hozzávalók:

  • 10-15 személyre, étvágytól és éhségtól függően:
  • 1 kg lapocka
  • 1 kg oldalas (célszerű a hentessel középen még egyszer elvágatni, így ha a bordák között elvágjuk, ezek is kb. 2 cm-es kockák lesznek)
  • 1 kg tarja (a tarját helyettesíthetjük oldalassal és lapockával fele-fele arányban, de csontos húst mindenképpen tegyünk bele, mert a csont íze-zamata elengedhetetlen belőle!)
  • 20 dkg zsír
  • 60-70 dkg vöröshagyma
  • 6-8 gerezd fokhagyma
  • 3 tv paprika
  • 3 paradicsom
  • 5 kg krumpli (hámozatlanul ennyi)
  • 10 dkg pirospaprika
  • 1 lapos evőkanál őrölt köménymag
  • 1 lapos evőkanál őrölt bors
  • ételízesítő
  • erőspaprika

Elkészítés:

A húst összekockázzuk 2 cm-es darabokra.

A hagymát megdinszteljük a zsíron. Mikor ezzel kész vagyunk, beletesszük a zúzott fokhagymát és az apró kockára vágott paprikát. Kb. 5 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a kis kockára vágott paradicsomot is, és zsírjára sütjük.

Ezután rátesszük a pirospaprika felét, hozzáadjuk húst, és folytonos kavarás mellett pörköljük a húst, míg kifehéredik és levet enged. Ekkor fűszerezzük, majd kicsit pihentetjük, de arra ügyeljünk, hogy ha elfőtte a levét, akkor azt pótoljuk. Egyszerre csak kevés folyadékot adjunk hozzá, hogy a hús ne ússzon a lében, hanem rotyogjon.

Mikor a hús kész van (az oldalast kell figyelni, mert annak kell a legtöbb idő), akkor hozzáadjuk a maradék pirospaprikát és fokhagymát, majd hozzáadjuk a kockára vágott krumplit is, és felengedjük vízzel (kb. 4 liter). Mikor felfőtt, megkóstoljuk, és még a fűszereket utána pótoljuk, mert a krumpli sok fűszert szed magába.

Kb. 20 percig még főzzük, majd tálaljuk.

Megjegyzés:

Szoktuk vegyesen marhalábszárból is csinálni, de volt már úgy is, hogy birka, marha és sertés főtt vegyesen. Nagyon finom volt ez a vegyes gulyás is. Annak, aki szereti mindhárom húst, érdemes kipróbálnia, mert leírhatatlanul finom íze van! A csípős paprikát nem szoktuk belefőzni, azt külön tesszük asztalra, és mindenki saját ízlésének megfelelően fogyasztja.

A receptet Jabaki2 küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák