Crème brûlée (krem brülé)

Hozzávalók:

  • 1 rúd vanília
  • 6 dl habtejszín
  • 6 tojássárgája
  • 10 dkg cukor
  • A tetejére:
  • 10 dkg cukor vagy barnacukor

Elkészítés:

6 dl habtejszínt melegíteni kezdünk, s rögtön hozzáadjuk a hosszában félbevágott vaníliarudat, kikapart magvacskáival együtt. Gyöngyözésig hevítjük, de nem forraljuk fel, majd félretesszük 10-15 percre hűlni. Ez idő alatt a tejszínt teljesen átjárja a vanília illata-íze. A végén a vaníliahéjat vegyük ki belőle.

6 tojássárgáját fehéredésig keverünk 10 dkg cukorral, majd a kihűlőben lévő tejszínt állandó kevergetés mellett hozzáöntjük. Hagyjuk állni 1 órát, majd melegítsük elő a sütőt 150 fokra. A krémet töltsük kis, 1-1,5 decis poharakba vagy porcelánedénykékbe, azokat tegyük mély tepsibe, és öntsünk közéjük annyi forró vizet, hogy a formák kétharmadáig érjen. Óvatosan egyensúlyozzuk be az egészet a sütőbe, és hagyjuk ott 40 percig. Ennyi idő alatt a folyékony krém rezgőssé változik. Hűtsük ki, az se baj, ha csak másnap fogyasztjuk, mert a vaníliaíz intenzívebbé válik egy, a hűtőben töltött éjszaka alatt. Ebben az esetben fóliával takarjuk le a kis edényeket, hogy semmiféle illatot ne szívjon magába, mert a fokhagymás brülé nem az igazi. :)

Tálalás előtt hintsük meg a krém tetejét cukorral, lehetőleg barnával, aztán tegyük 3-4 percre a forró grill alá. Még jobb, ha egy kis, a barkácsboltokban kapható palackos gázlángszóróval karamellizáljuk a tetejére a cukrot.

Megjegyzés:

A ropogós karamelltetőt feltörve jutunk az alatta szunnyadó lágy és selymes krémhez, s azt fogjuk kívánni, hogy örökké tartson a pillanat!

A receptet AjaAja küldte. Köszönjük!