Csokoládéfelfújt II.

Hozzávalók:

  • 20 dkg 70% feletti kakaótartalmú csokoládé (legjobb a narancsos)
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 csapott evőkanál liszt
  • 5 dkg vaj

Elkészítés:

Egy nagyobb edényben vizet forralunk. Mikor a víz felforrt, az edényre teszünk egy kisebbet, amiben felolvasztjuk a csokoládét és a vajat. Egy másik edényben habosra keverjük a tojások sárgáját a cukorral, hozzáadjuk a lisztet és az olvasztott csokit. A tojásfehérjéket habbá verjük, és óvatosan a csokis masszába forgatjuk. Kivajazunk 4-5 hőálló csészét vagy pici sütőtálat, és elosztjuk benne a masszát. Egy tepsibe 1 cm magasan vizet öntünk, ebbe állítjuk a tálkákat, és 20-25 perc alatt 200 fokon megsütjük. (A masszának fel kell jönnie, a tetejének pedig egy kicsit megpirulni…)

Megjegyzés:

Csak frissen fogyasztható, ezért javaslom a sütés időzítését, de a massza elkészíthető előbb, tálkákba is lehet tölteni. Lényeg, hogy azon melegiben a vendégek elé kerüljön, ahogy a sütőből kivesszük!!!
Akkor a legfinomabb, ha sikerül úgy tálalni, hogy a közepe még kissé folyós. Ha könnyebben, habosabban szeretjük, a liszt el is hagyható belőle!

A receptet Monoma küldte. Köszönjük!