Diós pulykamell

Hozzávalók:

  • 80 dkg pulykamell
  • 5 dl tejszín
  • 8 evőkanál darált dió
  • 3-4 evőkanál ketchup
  • 2 evőkanál mustár
  • 1-2 gerezd fokhagyma reszelve (esetleg granulátum)
  • 1 evőkanál cukor
  • késhegynyi őrölt szegfűszeg
  • pici őrölt szerecsendió
  • 1 teáskanál só
  • finomra vágott petrezselyem
  • pici olaj
  • őrölt fehérbors

Elkészítés:

Először a mártásnak valókat összekeverem: a tejszínt, ketchupot, mustárt, sót, cukrot, fokhagymát, szegfűszeget, szerecsendiót és a darált diót. Egy nagyobb méretű tepsit vagy tűzálló tálat vékonyan kiolajozok. A pulykamellet vékony szeletekre felvágom, egy kevés sóval és őrölt fehérborssal megszórom, majd egymás mellé a tálba fektetem. Meghintem a finomra vágott petrezselyemmel (szárított is megfelel), majd a mártással leöntöm úgy a hússzeleteket, hogy mindenhol érje. Alufóliával légmentesen lezárom, és sütőbe teszem. Kb. 50-55 percig párolom. Leveszem az alufóliát, és még kb. 4-5 percig sütöm. Mi a legjobban krumplipürével és céklasalátával szeretjük.

Megjegyzés:

Évek óta nálunk ez az ünnepek – főleg a karácsony – fő étele. Az előkészítése kevés időt vesz igénybe, könnyen tudunk mellette mással is foglalkozni. Ezenkívül a hagyományos magyaros ízeket kedvelő és az ínyenc rokonok, barátok körében is nagy sikert aratott.

A receptet Ágicamaci küldte. Köszönjük!