Disznótoros rakott káposzta

Hozzávalók:

  • 5-6 személynek:
  • 1,5 kg savanyú vagy kovászolt káposzta
  • kevés zsiradék
  • 1-2 babérlevél
  • szemes és őrölt bors
  • majoranna
  • fokhagyma vagy granulátum
  • 1/2 fej vöröshagyma
  • 15-20 dkg rizs
  • 50 dkg májas és véres hurka vegyesen
  • 25 dkg sütni való kolbász
  • 10 dkg (füstölt) sajt
  • 1 tojás
  • 3 dl tejföl
  • 5-10 dkg (füstölt) szalonna

Elkészítés:

A savanyú vagy kovászolt káposztát előkészítjük, rövidre vágjuk, ha szükséges, átmossuk. Forró zsiradékon pár percig pirítjuk, felengedjük 2-3 dl vízzel, babérlevéllel, szemes borssal ízesítve puhára pároljuk (30 perc). Közben a rizst megfőzzük, főzőlevét ízesíthetjük kevés fokhagymás sóval, fél fej megtisztított vöröshagymával.

A hurkát és a kolbászt még vágható szélességű karikákra szeljük. A szalonnát (lehet enyhén füstölt is) felkockázzuk, elkeverjük a káposztával.

Egy magas falú sütő tepsit vagy hőálló üvegtálat zsiradékkal kikenünk. Elterítjük benne a káposzta negyedét, melyhez a szalonnakockákból kevertünk. A káposzta főzőlevéből, ha úgy érezzük, keveset önthetünk alá. Erre a párolt rizs harmadát, majd a véres hurkát rétegezzük. Megismételjük: negyedrésznyi káposzta, harmadrész rizs, májas hurka réteggel, majd rétegezés ugyanúgy a sütőkolbásszal megerősítve. Alkotásunk befejezéseként, a maradék negyedrész káposztát elterítjük a tetején.

A tejfölt, 1 tojást és a reszelt sajtot, pici sót-borsot (esetleg majorannát is) összekeverjük, és egyenletesen beborítjuk a rakottast (kis zsemlemorzsa rászórva megfogja a híg tejfölt). Reszelt sajtot, aki szereti, még hinthet a tetejére.

160-170 fokra előmelegített sütőben máris kezdhetjük sütni. Mikor a teteje aranybarnán mosolyog, elkészült az ételünk (35-40 perc).

A fűszerezéssel és a füstölt hozzávalókkal óvatosan ajánlott bánni, mert a toros hozzávalók már azok lehetnek (jó esetben). Amennyiben disznóvágás után vagyunk, a maradék, friss töltelékek nyomatékosan ajánlottak. Ekkor csak rétegezünk. A hurkabélre érzékenyek a kész töltött áruról azt eltávolíthatják. A – kovászolt káposzta – nem tévedésből került alternatív lehetőségként felajánlva.

Megjegyzés:

A receptet Satyabum küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák