Egér

Hozzávalók:

  • 5 dl liszt
  • 5 dl tej
  • 6 tojas
  • 2-3 evőkanál cukor
  • csipet só
  • kb. 1 l olaj a sütéshez
  • fahéjas vagy kakaós porcukor

Elkészítés:

A tejet feltesszük főni a cukorral és a sóval. Ízlés szerint vaníliás cukrot is tehetünk bele. Ha már forr, belecsurgatjuk a lisztet, majd rögtön elzárjuk a gázt alatta. Nagyon sűrű masszát kapunk, ha a végén már nem bírjuk kavarni, nem is muszáj beletenni az összes lisztet. Ezután sorra beleütjük a tojásokat, érdemes egy kicsit robotgéppel átkavarni, mert eléggé galuskás tésztát kapunk (vagy kézzel is össze lehet gyurkálni, kis darabok mindenképpen maradni fognak benne, de ez nem baj!). Végül nagyon forró bő olajba szaggatjuk egy evőkanál segítségével, és addig sütjük, amíg szép világosbarna lesz (sütés közben maguktól átfordulnak, ha van elég hely nekik).

Ha kész, fahéjas vagy kakaós porcukorba forgatjuk őket. Az olajat többször fel lehet hasznalni, de jó, ha csak erre, mert megmarad egy kicsit az aromája benne.

Megjegyzés:

Nekünk a nagymamám csinált mindig ilyet, és imádtuk. A gyerekek mindenféle állatfigurát ki tudnak nézni belőle, tehát még jó játék is. Jó étvágyat hozzá!

A receptet Barcsika küldte. Köszönjük!