Emeletes ebéd

Hozzávalók:

  • 1-1,5 kg sertéscomb
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejföl
  • 1 csapott evőkanál liszt
  • 2 teáskanál mustár
  • 2 teáskanál őrölt rozmaring
  • 2 teáskanál őrölt gyömbér
  • ízlés szerint só és bors
  • A körethez:
  • kb. 50 dkg kenyér (ha már kicsit szikkadt, akkor jó igazán)
  • 3 egész tojás
  • 1 csomag petrezselyemzöld
  • 1 mokkáskanál kurkuma
  • ízlés szerint só

Elkészítés:

Ezt az ételt ilyen módon csak speciális edényben lehet főzni, ahol a főzőedényeket egymásra téve tudjuk az ételt elkészíteni.

A vöröshagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, majd beletesszük az alsó lábosba. A húst felszeleteljük, és a hagymára rakjuk. A fokhagymát lereszeljük vagy nagyon apróra vágjuk, és a húshoz adjuk. Megszórjuk sóval, borssal, rozmaringgal és gyömbérrel, majd félretesszük.

A kenyeret felkockázzuk, és pár pillanatra vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk. Egy edényben szétnyomkodjuk, hozzákeverjük a három egész tojást, a kurkumát, sózzuk, majd a finomra aprított petrezselyemzöldet is belekeverjük. Jól eldolgozzuk, s ha túl ragacsos lenne, még adunk hozzá kenyeret. Olyan kemény legyen, hogy kézzel formázni tudjuk.

Az előzőleg félretett húsos edényre feltesszük a lyukacsos betétet, majd a kenyérmasszából vizes kézzel gombócokat formázunk, és a rácsra rakjuk. Tehetjük több sorba is, de arra ügyeljünk, hogy párolódáskor megdagad, és ne tömje el a lyukakat.

Lefedjük, s a tűzhelyen közepes fokozatra tesszük. Amikor a fedőn lévő hőmérő elérte a 100 C fokot, takarékra/minimum fokozatra állítjuk a tüzet, s még további 20 percig hagyjuk főni az ételt. Ezután lekapcsoljuk a hőt, és várunk, míg kb. 60 C fokra hűl. Ekkor levesszük a felső edényt, s félre rakjuk. A húst kiszedjük a keletkezett szaftból, majd a tejfölben elkeverjük a mustárt és a lisztet, s újra bekapcsolva a tűzhelyet alaposan beforraljuk a mártást (ez kb. 5-10 perc), melyet ezúttal folyamatosan keverünk, hogy ne csomósodjon össze. Visszahelyezzük a hússzeleteket a szószba, s a felső pároló részt is rárakjuk, majd a tűzhelyet kikapcsoljuk. Míg megterítünk, pont elkészül.

Megjegyzés:

Bonyolultnak tűnik, de valójában a hústól függően 1-1,5 óra alatt készen van, s gyakorlatilag nem kell hozzányúlni, nem kell keverni, semmi dolgunk sincs vele. Egyszerűen hagyni kell a tűzhelyen. Semmiféle zsiradékra vagy vízre nincs szükség a főzéshez, a keletkező gőz az, ami megpárolja a húst és a második szinten lévő gombócokat is. Egyik étel nem veszi át a másik ízét vagy illatát. Minimális ételillat keletkezik a főzés során a konyhában, mely egy nehezen szellőztethető helyiségben kifejezetten előnyös.
Természetesen akinek nincs ilyen edénye, a fenti ételt hagyományos módon is elkészítheti, ekkor azonban a húshoz kevés olajat és vizet kell adni, a gombócokat pedig vízben kell kifőzni.

A receptet Taci küldte. Köszönjük!