Epres tiramisu

Hozzávalók

  • elkészítés:60 – 90 perc
  • nehézség:normál
  • sütési hőfok:
  • sütési idő:
  • A piskótához

    30-35 db babapiskóta
    500 g eper
    250 ml tej
    ízlés szerint porcukor
    ízlés szerint kevés mandulás likőr
    ízlés szerint kevés ánizsos likőr (elhagyható)

  • A krémhez

    250 g mascarpone krémsajt
    375 ml jól behűtött tejszín
    250 g kristálycukor
    250 g eper
    3 db egész tojás
    10 g lapzselatin

  • A díszítéshez

    eper
    étcsokoládé

Elkészítés

Készítsünk elő egy 17×24 cm-es, magas peremű tepsit. Először az alsó piskótaréteget fogjuk elkészíteni. Ehhez tegyük egy tálba a tejet és enyhén ízesítsük édeskésre a porcukorral, majd tegyük bele az epret, az mandulás likőrt és jó alaposan turmixoljuk össze. Most a babapiskóták egyik felét egyenként beáztatva, tegyük szorosan a tepsi aljába. Ha megvagyunk, a maradék epres keveréket és babapiskótát tegyük félre, később még kelleni fognak. Az epreket apróra vágjuk, majd a felét rászórjuk a babapiskótákra, a másik felét félretesszük. Most egy lábasban közepes lángon tegyünk fel vizet a tűzhelyre főni. Egy tálban keverjük össze az egész tojásokat a kristálycukorral, majd mikor felforr a vizünk, tegyük rá vízgőzre a tojásos keveréket. Gyakran kevergetve addig kell melegítenünk a cukros tojást, amíg csípős nem lesz a hőmérséklete. Míg a tojás a gőzfürdőn melegszik, a behűtött tejszínből kemény habot verünk, majd betesszük a hűtőbe. A lapzselatint kevés langyos vízbe beáztatjuk. A mascarponét pedig kiszedjük egy kis tálba, simára keverjük, majd ezt is félretesszük. Közben csípősre melegedett a tojásunk. Levesszük a gőzfürdőről és maximális fokozaton, kihűlésig habosítjuk. Ne legyünk türelmetlenek, valóban kihűlésig habosítsuk, mert különben elfolyik majd a krémünk. Ha a tojás kihűlt, elkezdjük összerakni a krémet. A tejszínhabot elővesszük a hűtőből és óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük a mascarponét. Végül hozzáöntjük a tojásos habot és lassú mozdulatokkal ezt is hozzákeverjük a tejszínhez. A lapzselatinra már korábban vizet kellett öntenünk, erről most leöntjük a vizet, egy edénybe tesszük és a lehető legkisebb hőfokon felolvasztjuk folyamatosan kevergetve azt. Ez kb 10-20 másodpercet vesz igénybe. Ne forraljuk fel a zselatint, sőt ne is forrósítsuk fel. Amint feloldódott már jó is. Most vékony sugárban, folyamatos keverés mellett keverjük a zselatint a krémhez. Ügyeljünk arra, hogy a zselatint jól eloszlassuk a krémbe. Ezzel el is készült a töltelék. A töltelék felét szedjük a beáztatott babapiskótákra, simítsuk el, majd a maradék babapiskótákat jól beáztatva osszuk el a krém tetején, végül szórjuk rá a maradék epret. Ha ez megvan, oszlassuk el a babapiskótákon a maradék krémet is, simítsuk el, majd tegyük a fagyasztóba a tiramisut. A tiramisut fagyasztás után forróvizes késsel körbevágjuk, szeleteljük, kakaóporral meghintve, kiengedve tálaljuk, de akár gombócozva is tálalhatjuk.

Tippek

Ízhatás tekintetében az a legjobb, ha 6-8 órát tud állni a sima hűtőben a tiramisu, ekkor jól összeérnek az ízek.

A fagyasztás a leggyorsabb út a fogyaszthatósághoz.

Hasonló kategóriák