Erdei gyümölccsel töltött alma vaníliafagylalttal és mézes almapürével

Hozzávalók:

  • 17 szép, közepes almát
  • 4 csomag fagyasztott erdei gyümölcs keverék (350 g-os)
  • 1 csomag fagyasztott szamóca (300 g-os)
  • vanília fagyi
  • kevés vaj
  • 20 dkg cukor
  • 2 citrom
  • 10 evőkanál méz
  • 2 dl tejszín

Elkészítés:

3 csomag erdei gyümölcsöt és a szamócát egy teflon edényben kevés vajon megolvasztottam, megpároltam. (Ha túl sok leve van, a felesleget öntsd ki – nekem nem kellett). Majd beletettem 20 dkg cukrot, és együtt főztem még egy picit. A lényeg, hogy ne legyen túl híg.

Ezután levágtam az almák tetejét (ez lesz a sapkája), kivettem a csumáját, illetve kikapartam a belsejét, hogy az
alma széle kb. 1 cm széles maradjon és az alja se lyukadjon ki. Ezután megtöltöttem az almákat a gyümölcspéppel, és az almasapkát
ráraktam. Az almák tetejére egy pici kocka vajat tettem (kb. 1cm*1cm méretűt), majd előmelegített sűtőbe tettem (kb. 170 fok). 30 percig sütögettem őket (picit megbarnultak, megpuhultak).

A csumát eldobtam, majd a kiszedett almára rácsavartam két citromot, kb. 10 evőkanál mézet raktam bele, és összefőztem őket, míg világos karamell színű lett. Ezután beletettem kb. 2 dl tejszínt, s még kb. 5 percig főztem. Ezután összeturmixoltam.

Tálalás: Egy tányérra egy sült almát tettem, mellé vaníliafagyit. A maradék 1 (felolvasztott) zacskó erdei gyümölccsel és az almapéppel díszítettem.

Pompás ízkavalkád!!
Jó étvágyat!

Megjegyzés:

A receptet Attila küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák