Ezersziget csirkesaláta 4 személyre

Hozzávalók:
1 csirkemell + 2 csirkecomb, 4 evőkanál olaj 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 40 dkg fagyaszott, morzsolt csemege kukorica, 6 kemény paradicsom, 2-3 nagy, piros húsú zöldpaprika, 1 kígyóuborka, 4 ág szárzeller Az öntethez: 2 szép szál újhagyma, néhány szem kapribogyó, 1 ecetes uborka 5 evőkanál majonéz, 5 evőkanál tejföl, 1 evőkanál ketchup, fél dl tejszín 1-1 csipetnyi só, őrölt fekete bors, 1 kiskanál citromlé, porcukor és kevés mustár

Elkészítés:
A húst tisztítsa meg és vágja fél kisujjnyi falatokra, majd a forró olajban kevergetve 8-10 percig süsse, közben sózza, borsozza. A kukoricát fölengedés után csöpögtesse le. A paradicsomokat – miután szárát kimetszette – cikkekre, a kicsumázott paprikát csíkokra, míg az uborkát karikákra vágja. A halványzeller vékony külső hártyáját fejtse le, majd a rudakat vágja 1 centis darabokra. A mártáshoz az újhagymát, a kaprit és az ecetes uborkát vágja apróra, keverje a tejföllel együtt a majonézbe. A ketchuppal és a tejszínnel ízesítse, sózza, borsozza. Ízlés szerinti mennyiségben adja hozzá a citromlevet, a porcukrot és a mustárt. Az előkészített hozzávalókat a csirkefalatokkal együtt rendezze el tálon, de összekeverve is ráhalmozhatja. A mártást külön kínálja hozzá.

A receptet beküldte: moncsicsi83