Lieven-galuska

…Juli egykori főzőműsorában volt vendég Thomas Lieven, illetve az őt alakító színész. (Thomas Lieven a Nem kell mindig kaviárban rengeteget főzött.) Tőle hallotta nagymamám ezt a finom és nagyon gyorsan…

Kínai csípős-édes-savanyú – azaz amikor megharagudtam Ben bácsira

…ananász (a leve is) 1-1,5 l paradicsomlé (legyen bőven, nem baj, ha több, ettől függ, mennyi leve lesz az ételnek) kókuszreszelék (ha lehet: durvább) 1 citrom leve, héja (vékonyan hántva,…

Túrógombóc finoman

…túró), majd összekeverjük a 3 tojás sárgájával, 5 dkg vajjal, 1 evőkanál porcukorral, 2 evőkanál grízzel (másnéven búzadara), 2 evőkanál prézlivel (másnéven zsemlemorzsa), 1 evőkanál liszttel (másnéven liszt), majd ha…

Halászlé (bajai módon)

…tövén a kopoltyúnál, szorosan a fejhez körbevágjuk, és a fejet eltávolítjuk. Jobb, ha a fejet egyszerűen körbevágás után letörjük. Ekkor a fejből pontosan a keserű-fog fog kilátszani. Ezt kitörjük és…

Sertésborda, ahogy mi szeretjük

…isteni. Tanácsok: Nagy előnye, hogy kitűnő vendégváró lehet, mert órákkal korábban elkészíthető, hűtőben tartható, a vendégek érkezésekor csak a sütőbe kell tolni. A receptet beküldte: siti Hasonló kategóriák brünni sertésborda…

Őszi szeletek

…fahéjpor keverékével. A másik részt tésztával fedjük, és tojással bőven kenjük. Hegyes kés hegyével, vagy villával megszurkáljuk, és forró sütőben jól átsütjük. Felszolgálás előtt vanilin-szórócukorral bőven meghintjük. gyermekkel is készíthető…

Tojás/spenót/lucullus paradicsom rántotta

…Elkészítés: Method: Preheat oven to 180 degrees. Place spinach in the bottom of four lightly greased ramekins. Break egg over the top if the spinach. Spinkle each egg with chopped…

Villámgyors kukoricaleves

…felenged vízzel, kiforral, közben beletesz fokhagyma, leveskockák, szerecsendió, tej, épp hogy csak összeforral (újabb 10 perc) 3. 2 kukorica konzerv kinyit, beleönte, felkavar, elzár azonnal. Kész! Tanácsok: Vendégeknek és extra-hízókúra…

Vendégváró csirke

…a szószt is a csirkére öntöm. Alufóliával lefedve forró sütőben 50 percig sütöm, majd a fóliát leveszem, és még 10 percig pirítom. Megjegyzés: Remek vendégváró étel, minden előre a sütőedénybe…

Lasagne – Sylvia81 módra

…fel fogja venni, de a bátortalanok először próbálhatják “normálisra” fűszerezve is.) Kicsit hagyjuk rotyogni, de csak pár percig, hogy a fűszerek elkezdjék leadni az ízüket. (Igazából, ha a tűzön hagyjuk,…