Gombás–sonkás pizza

Hozzávalók:

  • 35 dkg liszt,
  • másfél dkg élesztő,
  • 2 evőkanál olívaolaj,
  • 2 dl víz,
  • 1 kávéskanál só,
  • 15 dkg krémsajt,
  • 3 evőkanál tej,
  • 20 dkg gomba,
  • 4 szelet sonka,
  • 10 dkg paradicsom,
  • olaj, só, bors, petrezselyem

Elkészítés:

Két dl langyos vízben keverjük el az élesztőt. Adjuk hozzá a lisztet, sót, olajat, majd kézzel gyúrjuk össze. Formázzunk a tésztából cipót, pihentessük legalább egy órán át letakarva. Közben a tisztított, szeletelt gombát tíz percig pároljuk a hámozott, felkockázott paradicsommal. Szórjuk bele a vékony csíkokra vágott sonkát is. Fűszerezzük sóval, borssal, petrezselyemmel. A lágy sajtot három evőkanál tejjel keverjük krémesre. A tepsit vagy a tortaformát olajozzuk ki. A tésztát lisztes kézzel nyújtsuk ki, majd helyezzük a formába, a szélén körben peremet hagyva. Kenjük rá a sajtkrémet, majd a tetejére a paradicsomos, sonkás gombát terítsük. Szórjuk meg petrezselyemmel és locsoljuk meg két evőkanál olajjal. Előmelegített sütőben harminc percig süssük. Frissen tálalva a legfinomabb.