Gombás rakott hús

Hozzávalók:

  • 8 szelet sertésborda (vagy tarja, vagy akár baromfi, ami ízlik),
  • 30 dkg gomba (szintén ízlés szerint),
  • 20 dkg főtt, füstölt tarja,
  • 1/2 liter besamel,
  • 15-20 dkg (füstölt) sajt,
  • só,
  • bors,
  • liszt,
  • olaj,
  • petrezselyem

Elkészítés:

A húst kissé kiverjük :), sózzuk, lisztbe forgatva kevés forró olajban hirtelen átsütjük, félretesszük. A visszamaradt olajban (ha maradt :) – bors és felaprított petrezselyem hozzáadásával – a felszeletelt gombát megpároljuk, levét elfőzzük. Közben elkészítjük a besamelt (de egyszerűbb, ha a korábban elkészített mártást elővesszük a mélyhűtőből, majd felolvadás után magunk közelébe helyezzük).
Lapos tűzálló tál aljára jönnek a tarjaszeletek, erre egymás mellé szorosan a hús. Mindegyikre 1-1 kanál gomba rásimítva, az egészre a besamel, rá a vékony sajtszeletek. Lefedve, nem túl forró sütőben a sajt aranybarnára pirulásáig sütjük.

Megjegyzés:

A nem túl bonyolult ételnek több előnye is van:
1. Ha a vendégek – illetlen módon – korábban érkeznek a megbeszéltnél, előre elkészítve akkor is fél óra alatt kész.
2. Fűszerezésének is csak a fantáziád szab határt (vöröshagyma, fokhagyma, zöldfűszerek, pirospaprika, etc.)
3. Nem beszélve a besamelről, amibe azt teszel, amit akarsz :).

A receptet és az ötleteket Gaál Péter küldte. Köszönjük!