Hamburger II.

Hozzávalók:

  • 6 személynek:
  • A húspogácsához:
  • 1 kg darált hús
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3 teáskanál só
  • 6 mokkáskanál bors
  • 3 evőkanál mustár
  • 4 evőkanál ketchup
  • 3 tojás
  • 3 szelet beáztatott kenyér
  • Valamint:
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 1 nagy fej saláta
  • 4-5 paradicsom
  • 1 uborka
  • ketchup
  • mustár
  • majonéz
  • 18 darab hamburger zsemle
  • hasábburgonya

Elkészítés:

A húspogácsákhoz a hagymát nagyon apróra kockázzuk, tálba tesszük, hozzákeverjük a darált húst, majd sózzuk, borsozzuk. A masszához keverjük a mustárt, a ketchupot, a tojást, végül a kinyomkodott kenyeret. Ezt alaposan összegyúrjuk, majd pogácsákat formázunk belőle. A húspogácsák mindkét oldalát vékonyan beolajozzuk, majd a hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Ehhez 1 óra bőven elegendő.

Ha lejárt az 1 óra serpenyőben, forró olajban megsütjük úgy, hogy mindkét oldaluk piros legyen.

A hamburgerzsemléket a mikróban kicsit felforrósítjuk (50 másodperc). A zsemlékbe teszünk egy darabka salátát, rá a húst, arra a hagymát, paradicsomot, uborkát, és végül ízlés szerint ketchupot, mustárt, majonézt.

Megjegyzés:

A hasábburgonyát olajban megsütjük, enyhén besózzuk. Tálaljuk.

A receptet és a fotót Kitti.k küldte. Köszönjük!