Hússal és rizzsel rakott tök

Hozzávalók:

  • tök
  • rizs
  • darált hús
  • tejföl
  • hagyma
  • fokhagyma
  • paradicsom
  • bors
  • kapor
  • olaj

Elkészítés:

A hagymát felkockázzuk, és serpenyőben, kevés olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a darált húst, a fokhagymát, sót és borsot. A húst addig sütjük, amíg pirosodni kezd, ekkor hozzáadjuk a hámozott, kockára vágott paradicsomot, és még néhány percig együtt sütögetjük, majd félretesszük a ragut. A tököt meghámozzuk, ha már *öreg*, akkor ki is magozzuk, majd vékony szeletekre vágjuk. Egy tepsit kiolajozunk, rakunk bele egy sor tököt úgy, hogy befedje az alját, és rétegezni kezdjük (tök, só és vágott (vagy szárított) kapor, húsragu, tejföl, nyers rizs…) amíg elfogynak a hozzávalók. A tetejére tök, arra tejföl kerüljön. Ha kész, akkor először fólia alatt pároljuk a sütőben (ha van hőlégkeveréssel, kb. 180 fokon), majd úgy 20-30 perc után levesszük a fóliát, és addig sütjük, amíg a tökből kifolyt levet a rizs teljesen felszívja és megpuhul. Tálalásnál plusz tejföllel meglocsolhatjuk (akár fokhagymás-kaprossal is!).

Megjegyzés:

Mennyiségeket nem írtam, mert változó, ki hogyan szereti. Lehet gyorsrizzsel vagy sima rizzsel készíteni, az utóbbinál elképzelhető, hogy szükség lesz arra is, hogy egy kevés vizet is öntsünk az ételre, ha azt látjuk, hogy nem elég a puhuláshoz a tök saját leve. A lényeg, hogy időnként nézzünk rá – túrjunk bele – hogy rendesen puhul-e a rizs, mert ha azt látjuk, hogy lé már nincs, de a rizs még kemény, akkor mindenképpen pótoljuk vízzel! A tetejére szórhatunk a végén reszelt sajtot, amit még rásütünk kicsit, de tehetünk rá füstölt szalonna kockákat is (ezt rögtön utána, miután levesszük róla a fóliát).

A receptet Viharnagy küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák