Káposztás pirog

Hozzávalók:

  • 4 személyre (12 db):
  • 1 dkg élesztő
  • 1 kávéskanál cukor
  • 30 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőmargarin
  • olaj a sütéshez
  • A töltelékhez:
  • 1 kis fej káposzta
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál vaj

Elkészítés:

Az élesztőt 2 dl langyos vízben a cukorral megfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, közepébe mélyedést nyomunk, és beleöntjük az élesztőt. Alaposan összegyúrjuk a margarinnal, egy csipet sóval, és kb. 30 percig kelesztjük. A káposzta külső sérült leveleit lefejtjük, a többit csíkokra vágjuk, leforrázzuk, hideg vízzel leöblítjük. A tojást keményre főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük, meghámozzuk, és apróra összevágjuk.

A töltelékhez a vajat felolvasztjuk, beletesszük a káposztát, és 10-15 percig állandó keveréssel megpároljuk, majd kihűtjük. Hozzáadjuk az apróra vágott kemény tojást, sóval, borssal ízesítjük, és jól összekeverjük. A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk, 12 gombócot formálunk belőle, 5 percig pihentetjük, majd kb. 12 cm átmérőjű lapokra nyújtjuk. A lapok egyik felére egy-egy kanál tölteléket teszünk, a másik felüket ráhajtjuk, azaz félhold alakúra formázzuk. A széleket összenyomkodjuk. Az így előkészített pirogokat lisztezett deszkán kb. 30 percig pihentetjük. A fritőzben 160 fokra felmelegítjük az olajat, és a tésztát aranysárgára sütjük benne. Papírszalvétára szedjük, lecsepegtetjük, majd forrón tálaljuk. Ízlés szerint joghurtot adhatunk mellé.