Káposztás tésztával töltött dagadó

Hozzávalók:

  • 1 db kisebb dagadó, 2 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 dl olaj, 2 csipet köménymag, 2 szem paradicsom, 40 dkg káposzta., 3 dkg cukor, só, őrölt feketebors, 50 dkg Gyermelyi Nagykocka tészta, 1 db tojás

Elkészítés:

A káposztát lereszeljük, sózzuk és 20-30 percet állni hagyjuk. Addig sós vízben megfőzzük a tésztát. Ha kész, alaposan leöblítjük hideg vízzel, félretesszük. Az olaj felén karamellizáljuk a cukrot, majd rátesszük a kinyomott káposztát. Elkeverjük, kis vizet öntünk alá, sózzuk, borsozzuk, letakarjuk és 20 percet pároljuk. Ha elkészült, összekeverjük a tésztával, fűszerezzük, és belekeverjük a tojást is. Felszúrjuk a dagadót, de vigyázva, nehogy kiszúrjuk. A káposztástésztát beletöltjük a húsba, a nyílást összetűzzük. Tepsibe szeleteljük a tisztított hagymát, fokhagymát, paradicsomot. Melléhelyezzük a sóval, borssal, köménymaggal ízesített húst. Meglocsoljuk olajjal. Öntünk alá 2 dl vizet. Előmelegített, 160ºC-os sütőben szép barnára sütjük, közben gyakran locsolgatjuk, ha kell, pótoljuk a vizet. Amikor megsült, kivesszük a húst a tepsiből, kicsit pihentetjük. Addig átpasszírozzuk a tepsiben maradt hagymákat, paradicsomot lével együtt. Szeleteljük a húst, meglocsoljuk a szafttal, ízlés szerint tehetünk mellé párolt zöldségeket is.

i idő: 10 perc
i idő: 100-120 perc
Mennyiség: 6 adag

Megjegyzés:

Fotó: Gyermelyi

Hasonló kategóriák