Karamellbonbon

Hozzávalók:

  • 3 púpozott evőkanál kristálycukor
  • 1 dl tej
  • 1 evőkanál vaj
  • 5 dkg csokoládé
  • vagy 0,5 dl víz, 1 evőkanál tejpor, 1 kávéskanál kakaó, ha maradék csokifigurát használsz

Elkészítés:

A cukrot karamelizálom, a vajat félkész állapotában hozzáadom, majd ha már barna, a tejet is. Ezzel addig keverem, forralom, míg ha hideg vízbe cseppentek belőle, a vízben összeugrik egy kis gömbbé /kb. 15 perc/. Egy olajjal vékonyan megkent kb. 12×6 cm-es műanyag edénybe öntöm kis hűlés után. Utána a csokit megolvasztom, és ráöntöm a tetejére, majd hűvös helyen megdermsztem és felkockázom.

Ha nem csokival dolgozom, mikróba beteszem a 0,5 dl vízbe a nyuszit, mikulást, tejtáblát összetörve, teszek hozzá 1 evőkanál tejport és 1 kávéskanál kakaóport, majd a leggyengébb fokozaton addig melegítem, míg megolvad, majd összekeverem, és ezt öntöm a karamellre.

Megjegyzés:

Isteni finom, használt bonbon formába is önthető. Ez elég kis adag, lehet a mennyiségeket arányosan növelni. Én a párom kedvéért készítettem először, és imádta. :D

A receptet Linka89 küldte. Köszönjük!