Lazacgolyócskák

Hozzávalók:

  • 1/2 kígyóuborka
  • 30 dkg füstölt lazac
  • 1 csokor kapor
  • 2 evőkanál közepesen csípős mustár
  • 2 teáskanál méz
  • 1 citrom leve
  • bors
  • 8 levél kínai kel
  • 5 dkg pisztráng- vagy lazackaviár

Elkészítés:

Az uborkát megmossuk, hosszában félbevágjuk, kimagozzuk, és a lazaccal együtt apró kockákra vágjuk. A kaprot leöblítjük, szárazra rázzuk és felaprítjuk. Összekeverjük a mézet, a mustárt és a citromlevet, majd sóval, borssal ízesítjük. A keveréket az előkészített hozzávalókra öntjük, és kb. 1 óra hosszára a hűtőszekrénybe tesszük. Forrásban lévő vízbe merítjük a kínai kel leveleit, és kb. 2 percig blansírozzuk őket. Leszűrjük, majd leöntjük hideg vízzel. A középső levélereket kivágjuk. Kistányérra helyezünk egy káposztalevelet, a közepére halmozunk 2 evőkanál lazacmasszát, kicsit összenyomkodjuk. A levél széleit ráhajtjuk, és a töltött káposztához hasonlóan összetekerjük a lazacgolyócskát. Ugyanígy járunk el a többi káposztalevéllel és a maradék lazacmasszával. A kaviárt elosztjuk a kész tekercseken.

Megjegyzés:

Adagonként kb. 90 kalória, 12 g fehérje, 2 g zsír, 4 g szénhidrát
Elkészítési idő: kb. 40 perc (hűtési idő nélkül)