Líbiai csisa

Hozzávalók:

  • 20 dkg csirkemell,
  • 10 evőkanál búzadara,
  • 3 evőkanál olaj,
  • 1 kis fej vöröshagyma,
  • 5 dkg lencse,
  • 1 gerezd fokhagyma,
  • 1 kiskanál paradicsompüré,
  • só,
  • bors,
  • 1 mokkáskanál pirospaprika,
  • 1 csokor petrezselyem,
  • 1 kávéskanál szárított, morzsolt mentalevél

Elkészítés:

A kockára vágott csirkemellet az olajjal, a megtisztított, finomra vágott vöröshagymával, a szétnyomott fokhagymával, a jól megmosott lencsével, a paradicsompürével, a fűszerekkel mély lábasba rakjuk, s állandóan kevergetve jól átsütjük. Annyi vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi, s addig főzzük, amíg a csirkehús megpuhul. Öt perccel azelőtt, hogy levennénk, belekeverjük a darát s az apróra vágott petrezselymet, s amikor a dara is megpuhult, mentalevéllel ízesítjük. A lángot levesszük, lefedve még néhány percig állni hagyjuk, s melegen tálaljuk.