Málnatorta

Hozzávalók:

  • A piskótához:
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • pici olaj
  • 6 evőkanál liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • kevés olaj
  • A málnás krémhez:
  • 10 levél zselatin
  • 20 dkg málna (mélyhűtött vagy friss)
  • 10 dkg cukor (lehet kevesebb)
  • 25 dkg málnás joghurt
  • 6 dl tejszín

Elkészítés:

A piskótához a 6 tojás sárgáját + pici olajat 6 evőkanál cukorral habosra keverünk. A tojásfehérjét keményre felverjük (pici sóval), és a sárgához adjuk. Ezután a sütőporos lisztet kanalanként a masszába keverjük (nem robotgéppel). 26 cm kerek tortafomába öntve, 250 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd a legalacsonyabbra fokozatra (50 fok) vesszük, és kb. 15-20 perc alatt megsütjük.

A tortakrémhez a zselatint 5 percre beáztatjuk annyi vízbe, ami épp ellepi. Egy fémedényben a málnát felmelegítjük, hozzádjuk a cukrot, olvadásig keverjük, ezután a kinyomkodott zselatint belekeverjük(teljesen fel kell oldódnia). Levesszük a tűzről, hozzákeverjük a hideg málnás joghurtot, végezetül a kemény habbá vert tejszínt adjuk hozzá.

A piskótát félbevágjuk. Hogy a piskóta ne színeződjön el, az alsó tortalapot megkenhetjük valamilyen pikáns lekvárral. Ezután beleöntjük a málnás krémet, befedjük a piskótával, és hőtőszekrényben kb. 3 óráig dermedni hagyjuk.

Megjegyzés:

Egyáltalán nem édes, megdöbbentöen gyümölcsös, friss. Ha valaki a tejszín mennyiségét soknak találná, lehet a joghurt mennyiséget emelni. Én maradok mindig az eredeti receptem mellett.

A receptet Kati küldte. Köszönjük!