Mascarponekrémes kocka

Hozzávalók

  • elkészítés:30 perc
  • nehézség:normál
  • sütési hőfok:180 ℃
  • sütési idő:15-18 perc
  • 5 tojás
    10 dkg cukor
    4 dkg liszt
    12 dkg darált dió
    3 evőkanál meggylekvár

  • A krémhez

    3 dl tejszín
    25 dkg mascarpone
    10 dkg porcukor

Elkészítés

Sütőpapírral kibélelünk egy 20×20 cm-es tepsit, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tojásokat szétválasztjuk. A tojások fehérjéjét kemény habbá verjük. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd belekeverjük a lisztet és egy csipet sót. Lazán hozzáadjuk a fehérjehabot, majd a végén a darált diót, és lazán elkeverjük. A masszát a tepsibe simítjuk, és a sütőben 15-18 percig sütjük. A sütőből kivéve lecsúsztatjuk az asztalra a papírral együtt, 2-3 percig pihentetjük, majd lisztezett deszkára fordítjuk, és a papírt lehúzzuk a tésztáról. A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük. A mascarponét kikeverjük a cukorral, majd a tejszínhabbal elkeverjük.
Amikor a piskóta kihűlt, megkenjük a lekvárral, rásimítjuk a krémet. Felvágjuk, a tetejét ízlés szerint díszítjük.