Piros pecsenye

Hozzávalók:

  • 1 konyhakész csirke
  • 3 + 4 evőkanál olaj (legjobb hozzá az olíva)
  • 1 kiskanál só
  • 1 mokkáskanál őrölt bors
  • 1 kiskanálnyi friss vagy feleannyi szárított bazsalikom
  • 2 dl paradicsom alapú mártás (ketchup, pizzaszósz vagy spagettiszósz)
  • 8 húsos, piros színű paprika

Elkészítés:

A csirkét 8 részre daraboljuk, vagyis először félbevágjuk, majd lekanyarítjuk a szárnyát (egy kis mellel együtt) és a combját. Utóbbit a forgónál kettécsapjuk. Egy lehetőleg vas serpenyőt üresen a tűzre teszünk, jól megforrósítjuk, a húsdarabokat beledobjuk, és nagy lángon körös-körül megpirítjuk. 3 evőkanálnyi olajat ráöntünk, a fele sóval és a borssal megszórjuk, a fölaprított vagy elmorzsolt bazsalikommal fűszerezzük. A paradicsomos mártást egy kevés vízzel hígítva ráöntjük, majd lefödve, kis lángon kb. 40 perc alatt puhára pároljuk. Ha kell, elfövő levét vízzel pótoljuk. Közben a paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, kisujjnyi csíkokra vágjuk. Ezután 4 evőkanál olajon, nagy lángon kb. 5 percig pirítjuk, a maradék sóval ízesítjük, végül a puha csirkére öntjük, lefödve 5 percig pároljuk.

i idő: 1 óra
Egy adag: 1915 kJ/458 kcal

Hasonló kategóriák